Nézőpont: a többség szerint biztosított a sajtószabadság
A Nézőpont Intézet által megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is.
Dátum: 2011-01-27 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:56.323569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára készített közvélemény-kutatásából - amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez - kiderül: a megkérdezett 57 százaléka úgy látja, "teljes mértékben" vagy "inkább", de biztosítva van Magyarországon a sajtószabadság. A válaszadók 30 százaléka érzi veszélyben a sajtószabadságot.
A közvélemény-kutató szerint érdekes, hogy az MSZP-tábor harmada (35 százalék) sem félti a sajtó szabadságát, viszont a kormánypárt bázisának ötöde (21 százalék) inkább szkeptikus. "Igaz, utóbbiak körében nem bizonyítható, hogy az aggodalom az új médiatörvényre vezethető vissza. A belföldi és a nemzetközi kritikák tehát a magyarok többségét nem győzték meg" - írják.
A médiaszabályozás elemeivel kapcsolatban a megkérdezettek 91 százaléka egyetért a közéleti műsorok kiegyensúlyozottságának elvével, 90 százaléka pedig büntetné a sajtót az emberi méltóság megsértése esetén. 85 százalékuk a törvénnyel összhangban szigorítaná a korhatárjelöléseket, 93 százalékuk pedig a megszakított műsornál hangosabb reklámokat is tiltaná. A választók körében a szinkronizálás helyett szorgalmazott feliratozás a legvitatottabb, ezzel alig minden harmadik (36 százalék) megkérdezett ért egyet - olvasható a felmérésben.
A közvélemény-kutatás adatfelvétele január 17-22. között ezer ember telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán készült.