Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány válaszára várva

Május elején 460 polgármester írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kérték az Országgyűlést, változtassa meg annak a pályázatnak a feltételrendszerét, mely azon önkormányzatok részére nyújthat támogatást, amelyek nem tudják kigazdálkodni a közalkalmazotti béremelés többletterheit. A polgármesterek levelét eddig azonban válaszra sem méltatta a kormányzat.


Dátum: 2003-05-29 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:35.484631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyilatkozatot Szita Károly, Kaposvár és Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere adta át Veres Jánosnak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának.

Mint az Új Néplapnak az üggyel kapcsolatban Pintér Erika elmondta, talán reménnyel töltheti el, hogy a kormányzat érdemben foglalkozik a települések által felvetett problémával, hiszen egy gyors válasz a legtöbbször elutasító is szokott lenni. Ő mindenesetre pozitív válaszban reménykedik.

Mint mondta, sok helyről érkezett visszajelzés hozzájuk, hogy egyetértenek az általuk felvetettekkel. Az viszont sértette az aláírókat, hogy a kormány részéről úgy nyilatkoztak, hogy eltúlozzák az ügyet, és egyben megkérdőjelezték az igazmondásukat is.

— Bárki meggyőződhet arról, hogy igazat mondtunk. Nem a közalkalmazottakkal szemben akarunk "hangulatot kelteni", erről egyáltalán nincs szó, hanem arról, hogy mint nálunk, Tiszafüreden is emiatt például nem tudunk pályázatokat benyújtani megfelelő önerő híján, és korlátozott a hitelképességünk is — hangsúlyozta a polgármester aszszony. Mint mondta, nem tudnak előrehaladni, hiába dolgoztak ki fejlesztési elképzeléseket, ha másra kell fordítani a pénzt.

— Megemeltük a helyi adókat is, és ha például egy vállalkozó megkérdezi, mire is ment el az iparűzési adója, akkor nem biztos, hogy örül annak, ha azt a választ kapja, hogy a közalkalmazotti béremelés többletterheire voltunk kénytelenek fordítani, amire a kormányzat kényszerít számos önkormányzatot — húzta alá Pintér Erika.

BGY - Új Néplap

Kapcsolódó elemek