Davosban az Európai Romastratégia
Szerdán zárult a világ legmeghatározóbb negyven évnél fiatalabb személyiségeit tömörítő találkozó, a Világ Fiatal Vezetőinek Fóruma (Forum of Young Global Leaders) Davosban, amelyen Magyarországot Járóka Lívia, az Európai Parlament egyetlen roma tagja képviselte. A fideszes EP-képviselő csütörtöktől a Világgazdasági Fórum "Az Új Valóság Közös Normái" című megbeszélés-sorozatán vesz részt, ahol a világ gazdasági és politikai vezetőinek az Európai Romastratégiát és a magyar soros elnökségi programot népszerűsíti.
Dátum: 2011-01-27 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:57.050500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A svájci szövetségi kormány által minden évben megrendezett Világgazdasági Fórum idei ülésén részt vesz többek között Dmitrij Medvegyev orosz és Nicolas Sarkozy francia elnök; David Cameron brit miniszterelnök; Angela Merkel német kancellár; továbbá José Carreras világhírű spanyol operaénekes és a U2 zenekar szegénységellenes tevékenységeiről is ismert frontembere, Bono Vox.
A Világ Fiatal Vezetőinek Fóruma, a Világgazdasági Fórum társszervezeteként működő tömörülés 2006. januárjában választotta tagjai közé Járóka Líviát. A fórum mintegy négyszáz főt számlál; tagjait ötven ország negyven évnél fiatalabb vállalati vezetői, közéleti személyiségei és politikusai közül választja ki a jelölőbizottság, melynek elnöke Rania, Jordánia királynője. A szervezet többek között sorai között tudhatja Joshua Bell hegedűművészt; Julia Ormond színésznőt; Chris Tucker komikust; Larry Page-et és Seregy Brin-t, a Google alapítóit; Tom Glocert, a Reuters elnökét; valamint Dánia és Svédország koronahercegeit, illetve Norvégia és Hollandia trónörököseit.