Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyszerűsödik az idei adóbevallás

Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-01-27 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:57.391258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magánszemélyek az idén is kérhetik munkáltatójuktól az éves adó megállapítását (elkészítése a cég számára továbbra sem kötelező), és élhetnek az egyszerűsített bevallás lehetőségével is. Az adóhatóság az idén több újítással, egyszerűsítéssel rukkolt elő. Bevezették a csökkentett adótartalmú bevallást, ami 560 helyett 149 sort tartalmaz. A különböző adózói csoportoknak eltérő egységcsomagokat küldtek ki attól függően, kitől milyen bevallást várnak; a bevallást hagyományos módon kitöltő 1,1 millió adózó péntekig megkapja a bevallási garnitúrát.

A bevallási csomag ezúttal nem tartalmazza az adó befizetésére szolgáló csekket (az ügyfélszolgálatokon azonban továbbra is hozzáférhető vagy megszemélyesítve letölthető a netről), ugyanis mindössze az adót befizetők 10 százaléka használta fel, elhagyásával ugyanakkor több millió forintot spórolnak meg.

Kapcsolódó elemek