Egyszerűbb és hatékonyabb lesz az MNVH működése
Átszervezték a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatot (MNVH) - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: az átszervezéstől azt várják, hogy a szervezet hatékonyabban, egyszerűbben és átláthatóbban működjön.
Dátum: 2011-01-27 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:08:59.838066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átszervezés célja a vidékfejlesztésben érintett szereplők együttműködésének erősítése, a vidékfejlesztés területén szerzett tudás és jó gyakorlati tapasztalatok terjesztése.
Az MNVH által kezelt forrás, amelyre pályázhatnak a vidéken élők, évente egymilliárd forint lesz. Az elnyerhető összeg felső határát hárommillió forintban határozták meg. Így évente mintegy 300 projektet lehet támogatni ebből a pénzből - tájékoztatott a miniszter.