Új mentőállomás alapkőletétele Dabason
Elkezdődött az a változássorozat, aminek nyomán a magyar egészségügy megújulva, néhány éven belül elérheti a fejlett európai egészségügy színvonalát - hangoztatta Mikola István kedden Dabason.
Dátum: 2002-03-12 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:03.838499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi tárca vezetője egy 110 millió forintból megépülő, 15 település 50 ezer lakosát ellátó új mentőállomás alapkövét helyezte el.
Kijelentette: a kórháztörvény elfogadása, az ágazatnak a kormány által a következő évekre biztosított 600 milliárd forintos többlettámogatás és más lépések mutatják: az ágazat elmozdult a nyugvópontról.
Hozzátette, e lépések közé tartozik az eddig átadott 17 új mentőállomás, ami segít elérni, hogy a riasztás után a beteg 15 percen belül orvosi ellátásban részesüljön.
A miniszter köszönetet mondott mindazoknak, akik a személyi jövedelemadójuk egy százalékát az egészségügy korszerűsítésére ajánlották fel. Az így összegyűlt több száz millió forintból jut a mentőállomások építésére és az idén 50-nel gyarapodó mentőautópark fejlesztésére is.
Jelezte: Dabason az önkormányzat által biztosított pénzen felül a minisztérium 70 millió forintot adott a szeptemberre elkészülő új állomás megépítéséhez.
Göbl Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról beszélt, hogy jelenleg 203 mentőállomás áll a rászorulók rendelkezésére, az idén további hét épül meg, hármat pedig korszerűsítenek.
Az állomások közül 20 jelenleg már alkalmatlan a feladatai ellátására. Közlése szerint ilyen a régi dabasi állomás is, amely 1965-ben épült; akkor 9 mentőautó segítette a munkát. Mára az épület lerobbant, és csupán 5 kocsi teljesít szolgálatot. A leendő, korszerű állomáson sürgősségi ügyeleti központot is berendeznek, ami feltétele annak, hogy rövid időn belül megfelelő ellátásban részesüljön a beteg.