Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példaértékűek a kormány családbarát intézkedései

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) vezetőit fogadta Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke csütörtökön Budapesten; a szervezet képviselői a találkozón jelezték, szívesen részt vesznek az új alkotmány kidolgozásában.


Dátum: 2011-01-27 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:03.746005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szociális államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szervezet egyetért az alaptörvény nemzeti jellegének megerősítésével, s elengedhetetlennek tartja, hogy a készülő alkotmány figyelembe vegye a határon túli magyar nemzetrészek igényeit is.

A KCSSZ példaértékűnek és más országok számára is követendőnek tartja a magyar kormány családbarát intézkedéseit, így a családi adó kedvezményt, a GYES három évre történő meghosszabbítását és a gyermekek védelmét az új média törvény által - olvasható a tájékoztatóban, amely kitér arra is, hogy a szervezet kiemelten fontosnak tartja a határon túli magyar családok támogatását.

Az 1995 óta lazább szövetségben együttműködő kárpát-medencei családszervezetekből 2001-ben alakult meg a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ). Jelenleg a határon túli magyar területeken 51 magyar családszervezet működik, melyek számos helyi családi és kulturális rendezvénnyel segíti elő a magyar családok identitásának megőrzését. Tagszervezeteik Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján egyaránt jelen vannak, és részt vesznek az Európai Nagycsaládos Szövetség (ELFAC) munkájában is.

Kapcsolódó elemek