Erős Európa - terjedő szélessáv
Dr. Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter és dr. Nyitrai Zsolt államtitkár a magyar soros EU-elnökség energiapolitikai, klímaügyi, távközlési és digitális prioritásait ismertette az Európai Parlamentben, szerdán. A távközlés területén nagyobb sebességre kell kapcsolnia Európának - hangsúlyozta Nyitrai Brüsszelben.
Dátum: 2011-01-27 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:04.849700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottsága előtt számolt be dr. Nyitrai Zsolt a magyar elnökség feladatairól és célkitűzéseiről. Az Európai Távközlési Tanács elnöki tisztségét betöltő magyar politikus úgy fogalmazott, a magyar elnökség egy erős Európa megteremtésében érdekelt, és ennek eléréshez a legjobb eszköznek a párbeszéd és az együttműködés elmélyítését nevezte meg.
Az államtitkár leszögezte, az elnökség az Európai Digitális Menetrenddel összhangban szeretné előmozdítani az információs társadalom fejlődését az EU-ban, ami a gazdasági fellendüléshez is nagy mértékben hozzájárulhat.
Az infokommunikáció területén az elnökség megítélése szerint a biztonság is kiemelt szerepet játszik, ezért az elnökség kiemelt céljai között szerepel az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) modernizálása is. Nyitrai Zsolt jelezte, a Tanács meg fogja vizsgálnia kritikus információs infrastruktúrák védelmére vonatkozó bizottsági javaslatot is és a biztonság témájában miniszteri szintű konferenciára is sor kerül áprilisban Magyarországon.
Az említett kulcsfontosságú dossziékon túl a magyar elnökség készen áll további Bizottsági kezdeményezéseket is vizsgálni, ilyen pl. az e-kormányzat témaköre vagy a félév során várható roaming szabályozási javaslat.
Az európai műholdas navigációs programokkal kapcsolatban Nyitrai a Galileo program jövőjét, és az azon nyújtott szabályozott közszolgáltatásokhoz való hozzáférés fontosságára hívta fel a figyelmet.