Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor az RMDSZ elnökjelöltjével tárgyalt

A Romániában élő magyarság helyzetéről, valamint a kormány és az RMDSZ jövőbeni együttműködésének lehetőségéről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ egyik elnökjelöltjével, Olosz Gergellyel, akit csütörtökön hivatalában fogadott - közölte Szijjártó Péter csütörtök este az MTI-vel.


Dátum: 2011-01-27 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:06.599974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök szóvivőjenek közleménye szerint a találkozón szóba kerültek az RMDSZ következő időszakra vonatkozó, hosszú távú tervei, valamint a Kárpát-medencei magyar együttműködés jövője is.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztújító kongresszusát február 26-án tartják Nagyváradon, amikor a párt új elnökét is megválasztják miután az eddigi elnök, Markó Béla már nem jelöltette magát.

Szerdán járt le a határideje annak, hogy az indulni kívánók hivatalosan is leadják a jelöltséghez szükséges dokumentációt. Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Eckstein Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor (Traian Basescu államfő jelenlegi kisebbségügyi tanácsadója), valamint Olosz Gergely, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője ezt időben meg is tette.

Mindhárom jelölt szorgalmazza programjában a romániai magyarság összefogását, politikai képviseletének hatékonyabbá tételét, a tagsággal és a választói bázissal való szorosabb kapcsolattartást, az emberek mindennapi igényeinek nagyobb fokú figyelembevételét.

Orbán az MKP elnökével is tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Berényi Józsefet, a Magyar Koalíció Pártja elnökét, aki tájékoztatta a kormányfőt a felvidéki magyar közösség aktuális helyzetéről valamint a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovákiai törvényhozási fejleményekről.

A megbeszélésen szóba került a határon átnyúló együttműködés ügye valamint a MÁÉRT eddigi munkájának értékelése is.

Kapcsolódó elemek