Szánthó: Nagyobb a füstje, mint a lángja
Még az informális szakaszban lezárulhat a magyar médiatörvény európai uniós vizsgálata, így az ügyben várhatóan nem indul kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben - nyilatkozta az MTI-nek Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője.
Dátum: 2011-01-28 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:07.763727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szánthó Miklós a médiatörvény lehetséges vizsgálataira kitérve emlékeztet: míg az Európai Parlament csak politikai nyomásgyakorlásra képes, addig az Európai Bizottságnak már jóval szélesebb eljárási jogköre van, amelybe természetesen számos politikai szempont is vegyülhet.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján a bizottság kizárólag a közösségi jog valamely elemének megszegése esetén indíthat úgynevezett kötelezettségszegési eljárást, amelyben jelen esetben megvizsgálhatja például, hogy a magyar médiatörvény beleütközik-e az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvbe, a letelepedés vagy a szolgáltatások szabad áramlásának alapelvébe, esetleg az Alapjogi Charta előírásaiba - fejti ki az elemző.
A Nézőpont Intézet munkatársa ugyanakkor a hivatalos eljárás előtti informális szakaszt tartja a vizsgálat leglényegesebb pontjának, hiszen a bizottság ekkor - a jelenlegi esethez hasonlóan - tájékoztatást kér az érintett tagállamtól, amelyre az érdemben reagálhat.
Szánthó Miklós úgy látja, közösségi jogi szempontból a médiatörvény körüli vitának "nagyobb a füstje, mint a lángja". Az elemző Neelie Kroes médiaügyi biztos és a magyar kormánytagok elmúlt időszakban tett megállapításai alapján azt feltételezi, hogy már a vizsgálat informális szakaszában rendeződhet a médiatörvény körül kialakult vita, mivel a biztos által felhozott kifogások közül csak a származási ország elvével kapcsolatos probléma okozhat "komolyabb fejtörést".
A Nézőpont Intézet munkatársa szerint nem érinti a törvény lényegi elemeit, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye alól kikerülnek-e a lekérhető médiaszolgáltatások, vagy hogy lazítanak-e a korábbi szabályozásnál egyébként enyhébb regisztrációs kötelezettségen. A felmerült problémák pedig technikai értelemben - ahogy arra a kormány ígéretet is tett - hamar orvosolhatóak a törvényalkotás által - fűzi hozzá.
Kiemeli: amennyiben a bizottság a kabinet válaszlevele után csak a fent említett pontokban kér módosítást, az bizonyíték lehet a kormány számára, hogy nincs érdemi gond médiatörvénnyel, az ellenzék pedig a továbbiakban legfeljebb az Alkotmánybíróság eljárásában bízhat.
Szánthó Miklós ugyanakkor azt is megjegyzi, ha egy tagállam a vizsgálat egyetlen szakaszában sem tesz eleget a bizottság megállapításainak, akkor a brüsszeli testület az Európai Bírósághoz fordulhat, amely végső esetben bírságot is kiszabhat a tagállamra.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a legradikálisabb politikai eszköz az lenne, ha az Európai Tanács megállapítaná, hogy Magyarország megszegi az unió alapvető értékeit, azonban véleménye alapján sem ilyesmire, sem bírósági szakaszba jutásra nem kell számítani a médiatörvény ügyében.