Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb "tanácsadót" gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűnsegédletével gyanúsították meg azt a kettős állampolgárságú férfit, aki parkolási tanácsokat adott havi négyszázezer forintért a volt zuglói szabad demokrata polgármesternek - nyilatkozta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek és a Magyar Hírlapnak.


Dátum: 2011-01-28 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:08.140137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két napilap azt írta: a magyar-moldovai kettős állampolgárságú Dudoglo Pavel összesen 8,4 millió forintot kapott a zuglói önkormányzattól fiktív szerződés alapján.

A cikkek szerint Dudoglo Pavel panasszal élt a gyanúsítás ellen, és azt állította, hogy eleget tett a szerződésnek. Fazekas Géza, a Központ Nyomozó Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott: a következő hetekben nemcsak a gyanúsítottak köre, hanem a vizsgált tanácsadói szerződések száma is bővülhet.

A szóvivő emlékeztetett arra: az ügynek jelenleg öt gyanúsítottja van, Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert és Weinek Leonárd korábbi zuglói szabad demokrata polgármestert hűtlen kezeléssel, a fiktív szerződésekkel foglalkoztatottakat pedig bűnsegédlettel gyanúsítja a főügyészség.

Kapcsolódó elemek