Állami fenntartásúvá válhat mind a 12 fővárosi kórház
Elvi megállapodást kötött a főpolgármester és az egészségügyért felelős államtitkár arról, hogy mind a 12, a fővárosi közgyűlés fenntartásában lévő kórházat átadják az államnak - írta a szombati Népszava.
Dátum: 2011-01-29 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:30.424557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap információi szerint: a csütörtöki találkozón Tarlós Istvánon és Szócska Miklóson kívül több illetékes jelen volt, köztük az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes, Szentes Tamás is.
Az egyelőre nem írásos egyezség szerint a kormány átvállalja mind a 12, a fővárosi közgyűlés fenntartásában lévő betegellátó intézmény üzemeltetését, cserébe pedig Budapest átadja a tulajdonosi jogokat az államnak - közölte a napilap, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.