Új pszichiátriai intézet: várhatóan tavasszal döntenek
Az új országos pszichiátriai intézet szakmai programjáról legkésőbb tavasszal dönteni szeretne a szaktárca - nyilatkozta Cserháti Péter a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára.
Dátum: 2011-01-29 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:32.763864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakma képviselői azt szeretnék, ha április 1-jéig - az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárásának évfordulójáig - kormányzati döntés születne az új intézmény ügyében.
Ez egy intézmény létrehozását jelenti Budapesten, ahhoz viszont, hogy az új intézetet beépítsék egy komplex fővárosi modellbe, előbb egyeztetni kell a fővárosi önkormányzattal, illetve más fővárosi fenntartókkal.
A helyettes államtitkár szerint a pszichiáterek és szakdolgozók hiánya továbbra is súlyos problémát jelent, ezért "egy nagyon komplex életpálya-modellt kell felállítani", hogy vonzóvá tegyék ezt a pályát.
Cserháti Péter hangsúlyozta, hogy az új országos pszichiátriai intézetet nem politikai, hanem népegészségügyi és szakmai szempontok alapján szeretnék megszervezni.
Meg kell találni azokat a további funkciókat, amelyek országos szintű jelenléte is szükséges. Meg kell oldani a súlyosan veszélyeztetett, ugyanakkor a kényszergyógykezelésen már átesett emberek további gondozását is. Ezeket az embereket normál pszichiátriai osztályra vinni jelenlegi állapotukban lehetetlen.
A hálózat tehermentesítése érdekében fontos lehet, hogy ezt a területet egy országos intézetben központosítsák, de a legindokoltabb problémák kezelésére nem egy "megaintézményt" szeretnének létrehozni - mondta a helyettes államtitkár, aki szerint legalább ilyen fontos a helyi területi ellátás erősítése, a gondozói hálózat fejlesztése.
A pszichiátriai ellátás javítását célzó, a szaktárca által kidolgozott elképzelésekről legutóbb december közepén tárgyalt az Országgyűlés egészségügyi bizottsága, amely támogatta a javaslatot. Azt továbbra sem tudni, hogy helyileg hol lesz, és mikor adják át az új országos intézet.