Újpestnek elege van a szocialisták hazugságaiból
Az MSZP Budapesti elnökségének szombati közleménye ismét rávilágít a szocialista párt valódi énjére. A szocialisták nem tudnak belenyugodni a választási vereségébe, és sorozatos hazugságokkal és rágalmakkal próbálják lejáratni az újpesti önkormányzatot. A valóság és a tények tudatos és sorozatos elferdítése, becsületes emberek besározása, egy egész közösség megsértése sem okoz nekik gondot, hogy személyes politikai céljaikat elérjék - olvasható a Fidesz újpesti szervezetének szombati közleményében.
Dátum: 2011-01-29 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:33.447684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: Dr. Kató Balázsnak 2006 decembere óta van szerződése az Újpesti Önkormányzattal. Ez semmiféle meglepetést nem okozhat Trippon Norbert (az MSZP Budapesti elnökségének tagja) számára, aki a tavaly nyári botrányos tűzijáték-balesetig volt Újpest alpolgármestere, amikor is lemondásra kényszerült. Ráadásul ő felügyelte a gazdasági területet, a költségvetésbe maga terveztette be és szerepeltette külön soron Kató Balázs szerződését. A szerződés fedezete természetesen szerepelt a 2010 évi költségvetésben is, mely alapján, a gyakorlatnak megfelelően lett a szerződés meghosszabbítva, akkor, amikor Trippon Norbert még alpolgármester volt. A szerződés éves összegét az infláció felével emelték meg az akkor aláírók. Ezt a szerződést az új városvezetés megörökölte.
Amennyiben Trippon Norbert számára mégis meglepetéssel szolgál, hogy gazdasági alpolgármestersége idején a költségvetési előterjesztésben az ő aláírásával szerepelt Dr. Kató szerződése, azzal a teljes alkalmatlanságát, hozzá nem értését bizonyítja. Ezek szerint semmi köze nem volt a költségvetés elkészítéséhez, fizetését munka nélkül vette fel! - áll a közleményben.
Joggal merül fel a kérdés, hogy Trippon Norbertnek miért pont most jut eszébe, egy négy év óta folyamatosan létező szerződés felemlegetése? Csak nem a szokásos szocialista, hazugságon alapuló gyűlöletkeltés tanúi vagyunk ismételten?! - teszi fel a kérdést a közlemény írója.
A kommüniké kitér arra: a napokban látott napvilágot, hogy Dr. Vitáris Edit jegyző Asszonynak címzetes Főjegyzői címet akar Újpest új polgármestere adományozni. Szocialista források azt sugalmazták, hogy mindez valamiféle hálából történik. Nos a tényekhez tartozik, hogy 2007. januárjában az akkori szocialista alpolgármester, Szalkai István előterjesztésére a képviselőtestület egyhangúlag (valamennyi megválasztott képviselő támogatásával) megszavazta, hogy terjesszék fel Dr. Vitáris Editet címzetes Főjegyzőnek. Ezt Trippon Norbert maga is megszavazta. A határozat végül nem került végrehajtásra, a felterjesztési szöveg nem készült el.
Ezt észlelve döntött úgy Újpest újonnan megválasztott polgármestere, hogy megerősítési szándékkal, a demokratikus játékszabályoknak megfelelően terjeszti a Képviselőtestület elé az indítványt.
Az MSZP közleményében leírt hazugságokkal ellentétben Újpest önkormányzata nem megszüntette az ingyenes tankönyvellátást, hanem a szocialista képviselők támogatásával, megalkotta azt a rendeletet, amely valamennyi újpesti általános iskolai diák számára teljes körűen biztosítja az ingyenes tankönyveket. A tényekhez tartozik, hogy amennyiben az Önkormányzat nem alkot a múlt heti ülésén rendeletet, akkor egyetlen diák sem részesült volna támogatásban, ugyanis a szocialisták tavaly olyan rendeletet dolgoztak ki, mely csak egy évre szólt! - olvasható a kommünikében.
Felszólítjuk az MSZP-t és különösen Trippon Norbertet hagyja abba hazug, gyűlöletkeltő, személyes bosszúját kielégítő, Újpestre és Újpest teljes közössége számára ártalmas tevékenységét! - zárul a közlemény.