Átalakíthatják a szociális és egészségügyi rendszert
A Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén várhatóan arra hatalmazza fel Szentes Tamást, az egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettest, indítson szakmai vizsgálatot a fővárosi fenntartású szociális intézmények szerkezetátalakítására.
Dátum: 2011-01-30 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:33.794788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szentes Tamás előterjesztésében emlékeztet arra, hogy a fővárosi önkormányzat tartja fenn és működteti az ország legnagyobb szociális intézményrendszerét: 22 intézményben és annak 41 telephelyén közel 9 ezer férőhelyen biztosítja az ellátást igénylők elhelyezését, ápolását, gondozását, alig 4 ezer dolgozó foglalkoztatásával. A fővárosi intézményekbe felvételre több mint 2.300 budapesti várakozik, és tovább erősödik az igény a fővárosi ellátások iránt.
A közgyűlés hétfőn a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények szerkezetátalakítási koncepciójának kidolgozásáról is dönthet.
A fővárosi önkormányzat fenntartásában jelenleg 12 egészségügyi intézmény működik, 11 kórház és a Központi Stomatológiai Intézet. A tavaly december 31-i állapot szerint az intézmények tartozása 6,5 milliárd forint, a lejárt tartozás közelít a 2,15 milliárd forinthoz, ebből a hatvan napon túli tartozás összesen 969 millió forint, amely négy intézmény adósságából tevődik össze.
Az adósságállomány alakulása alapján a Károlyi Sándor Kórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Péterfy Sándor Utcai Kórház és Baleseti Központ, valamint a Központi Stomatológiai Intézet súlyos pénzügyi helyzetűnek minősíthető. A finanszírozás átfogó rendezése nélkül eladósodásuk tovább folytatódik, működésképtelenné válnak - olvasható a főpolgármester-helyettes előterjesztésében.
Szentes Tamás szerint a fővárosi egészségügy több problémával is küzd, például hiányzik a stratégia, az intézmények alulfinanszírozottak, nő a tartozásállományuk, nem a szükségletekhez igazodnak az intézményi kapacitások, párhuzamosságok vannak az ellátórendszerben és elöregedett, drágán fenntartható az ingatlanállomány.