Cséfalvay: Hatékonyabb lesz a K+F rendszere
A kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan intézményi és új feladatmegosztási rendszer jött létre, amely a források felhasználását hatékonnyá, a felelősségi jogköröket pedig egyértelművé teszi - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Dátum: 2011-01-30 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:34.142833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átalakítástól azt várjuk, hogy megszűnjön a korábbi évekre jellemző áldatlan állapot, a felelősségi jogkörök keveredése - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán. Nem fogadható el, hogy egy intézményen belül foglalkoznak a stratégiával, a pályázat előkészítéssel, a kiírással, a lebonyolítással, ellenőrzéssel, kifizetéssel, ahogy ezt az NKTH tette - jegyezte meg az államtitkár.
A változásokról Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy létrejött a Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács, amely a kutatás-fejlesztési, innovációs stratégia fő irányait határozza meg. A korábbi Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal átalakult úgy, hogy január elsejétől működik a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt a Nemzeti Innovációs Hivatal. A Kutatási, Technológiai és Innovációs Alap alapkezelői feladatai pedig átkerültek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nemzeti Innovációs Hivatal alapvető feladata az innováció és a kutatás-fejlesztés menedzselése, az innovációs trendek vizsgálata, a vállalkozások és a kutatás összekapcsolását segítő ügynökségi tevékenység végzése belföldön és külföldön, valamint uniós projektek Magyarországra hozása, innovációhoz kapcsolódó befektetők vonzása. Ugyanakkor a konkrét kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatok kezelését, lebonyolítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végzi.
Az államtitkár szerint azzal, hogy elkülönül a pályáztatás, sokat lehet nyerni, megtakarítani, mert a forrásokat célzottan lehet használni, a világos döntési, felelősségi körök pedig megakadályozzák a korrupciót, lehetővé teszik a források értelmes, racionális felhasználását. Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy a magyar EU-elnökség idejére esik az Európai Unió 7. Kutatási Keretprogramjának félidei felülvizsgálata. A programban 2013-ig 50 milliárd eurós keret áll rendelkezésre. A Versenyképességi Tanács március 10-11-i brüsszeli ülésén egyik téma lesz a 7. Kutatási Keretprogram értékelése, és a tanácsi következtetések megfogalmazása.
Az államtitkár közölte, hogy a felülvizsgálat részeként már tavaly nyilvánosságra hozta a bizottság azt a felmérést, amely 10 javaslatot fogalmaz meg a jövőre vonatkozóan. Ebből az egyik javaslat kiemelten érinti azokat az országokat - köztük nevesítve a 2004 után csatlakozott 12 tagállamot -, amelyek a meglévő potenciáljukhoz képest eddig szerényebben jutottak forráshoz.
A Versenyképességi Tanácsot a magyar EU-elnökség alatt elnöklő Cséfalvay Zoltán szerint a jövőben is csak a legkiválóbbakat szabad és kell támogatni az uniós programban. A kelet-közép-európai kutatók lemaradását a programban többnyire az okozza, hogy hiányzik a háttér infrastruktúra, amely segítené őket a források megszerzésében, a pályázatok előkészítésében, lebonyolításában, a támogatással való elszámolásban.