Folyamatos az ellenőrzés a fővárosban
Budapest Főpolgármestere és a Budapesti Közlekedési Központ intézkedése nyomán az FKF Zrt. a tegnap esti földrengés után elvégezte a fővárosi hidak és aluljárók átvizsgálását, annak érdekében, hogy felmérjék a rengések utáni esetleges károsodásokat - tájékoztat közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.
Dátum: 2011-01-30 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:35.541728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, az FKF Zrt. útellenőri szolgálata az ellenőrzések során a Duna hidakon és nagyobb felüljárókon károsodást, repedést nem észlelt.
Az útellenőrök a mai és a holnapi nap folyamán folyamatosan vizsgálják és ellenőrzik a fővárosi útvonalakon található közel 300 kisebb felül- és aluljárót. A BKK és az FKF vezetése állandó kapcsolatban áll az útellenőri szolgálattal és hiba észlelése esetén dönt statikus szakértő bevonásáról, az esetleges forgalomkorlátozás elrendeléséről.
Az FKF Zrt. 24 órás ügyeletéhez sem érkezett bejelentés károsodásról vagy bármiféle hibáról a földrengés óta eltelt időszakban - zárul a kommuniké.