Egyiptom: hazánk a közrend helyreállításában érdekelt
Magyarország mindenekelőtt abban érdekelt, hogy mielőbb sikerüljön elejét venni Egyiptomban az erőszak és az utcai önkényeskedés terjedésének, a hatóságok békés eszközökkel helyre tudják állítani a közrendet, majd pedig kezdődjön a politikai partnerek között olyan párbeszéd, amely biztosíthatja a társadalmi elégedetlenség orvoslásának átfogó előkészítését - áll a Külügyminisztérium vasárnapi közleményében.
Dátum: 2011-01-31 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:37.341659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kifejtik: a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma megkülönböztetett figyelemmel követi a több arab ország után, immár a régió stabilitásában meghatározó szerepet játszó Egyiptomban is kirobbant szociális és politikai hátterű megmozdulásokat, elégedetlenségi hullámot.
Hangsúlyozzák, hogy a társadalmi elégedetlenség szociális és gazdasági reformokkal, valamint a demokratikus intézményrendszer megerősítése révén orvosolható, az emberi jogok érvényesülése és a demokratikus politikai akaratnyilvánítás biztosítása mellett.