Hétfőn válaszol a kormány az Európai Bizottságnak
Várhatóan a mai, hétfői napon küldi el a magyar kormány a válaszát Neelie Kroes médiaügyekért felelős EU-biztos médiatörvénnyel kapcsolatos levelére - közölte Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Dátum: 2011-01-31 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:38.019490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Bizottság január 21-én küldte el a magyar hatóságoknak azt a levelet, amelyben a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait fejti ki, választ kérve azokra.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint az Európai Bizottság levele arra hívja fel a figyelmet, hogy a médiatörvény valószínűleg nem minden tekintetben áll összhangban az uniós joggal. A tárca megerősítette: ha a testület kifogása megalapozott, a kormány a szükséges pontokon kész módosítani a jogszabályt.
Kovács Zoltán január 24-én azt közölte, hogy a kormány az arra adott válasszal együtt teszi majd közzé az Európai Bizottság levelét, amelyben a testület a médiatörvénnyel kapcsolatos észrevételeit fogalmazta meg.