Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zarándoklat indulhat az adóhivatalba?

Elképzelhető, hogy a bevallási nyomtatványt kézzel kitöltő 1,1 millió állampolgár tíz százaléka elronthatja bevallását a szuperbruttósítás jelentette számtani műveletek hibás megoldása miatt.


Dátum: 2011-01-31 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:41.351006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanakkor komoly gondban lehet az az 1,1 millió állampolgár, aki a nyomtatványokat kézzel tölti ki. Számukra az adóalap-kiegészítés, közismertebb nevén a szuperbruttósítás okozhat fejtörést. A megoldást Oszkó Péter pénzügyminisztersége alatt fogadta el az Országgyűlés, s lényege egy példán keresztül mutatható be: ha valakinek száz forint a bére, akkor - az 1,27-szeres adóalap-kiegészítés miatt - 127 forint után kell adót fizetnie. A szorzási műveletet magánszemélynek kell elvégeznie. - Adózási cirkuszi mutatvány - így minősítette a szuperbruttósítást Ruszin Zsolt. A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke emlékeztetett rá: a bonyolult módszer alkalmas volt arra, hogy az előző kormány érdemi adócsökkentésként tüntesse fel akkori intézkedéseit. Ruszin elképzelhetőnek tartja, hogy a bevallási nyomtatványt kézzel kitöltő 1,1 millió állampolgár tíz százaléka elronthatja bevallását a szuperbruttósítás jelentette számtani műveletek hibás megoldása miatt.

További részletek a hétfői lapszámban.

Kapcsolódó elemek