Gazdaságpolitikai koncepció nélkül a kormány
A kormánynak nincs gazdaságpolitikai koncepciója, és a szocialisták gazdasági választási ígéreteik nagy részét "elfeledték vagy nem tartották be" -jelentette ki Rogán Antal a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese csütörtökön a szolnoki Hozam Klubban tartott előadáson.
Dátum: 2003-05-29 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:38.855578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kifejtette, a beígért adócsökkentés szinte minden területen elmaradt, ugyanakkor a forgalmi és jövedéki adónál a progresszió növekedett, az illetékek pedig soha nem látott mértékben emelkedtek.
Jelezte: a kis- és középvállalkozóknak szánt egyszerűsített vállalkozói adó révén olyan adózási formát ajánlottak fel e körnek, amelynek az Európai Unió keretein belül nincs létjogosultsága. - Ezért nagy valószínűséggel az evát mint alkalmazott konstrukciót 2004. májusától fel kell majd függeszteni - tette hozzá.
Rogán Antal az önkormányzatok és az állam viszonyáról azt mondta: bár az elmúlt 11 évben mindegyik kormány "több feladatot adott és egy kis pénzt elvett" a helyhatóságoktól, olyan radikális érvágásra, amit a Medgyessy-kabinet tett, még nem volt példa.
- A közalkalmazottak béremelésével járó anyagi terhek ötven százalékát tették rá az önkormányzatokra akkor, amikor azoknak az európai uniós pályázatokhoz kellene jelentős mértékű önrészt hozzátenniük az eredményes szereplésért - fogalmazott.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy a lakástámogatási rendszer megváltoztatása sem minősíthető szerencsés lépésnek, mert éppen a 30 millió forintos hitelek felvételére képes építtetők adtak megrendelést és ezzel lendületet a hazai építőiparnak.
MTI - fidesz.hu