Szórványbizottság: átfogó stratégia készül az év végéig
Átfogó Kárpát-medencei szórványstratégia készül a tervek szerint az év végéig - hangzott el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szaktestületének hétfői budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón.
Dátum: 2011-01-31 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:49.272074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár a tematikus ülés után elmondta: azt kérték a résztvevőktől, készítsenek adatbázist, amelyből megismerhető a szórványban élők helyzete, és amelyre felépíthető a megmaradásukat segítő stratégia.
Bodó Barna, a Máért Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke kiemelte: mindenképpen lépni kell ebben, mert az elmúlt húsz évben mintegy 200 ezerrel csökkent a határon túli magyarok száma.