Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush Irakról és a nyolcak találkozójáról

Időbe telik, míg Bagdadban helyreáll a rend - jelentette ki pénteken George Bush amerikai elnök, aki szerint már találtak ENSZ-tilalom alá eső fegyvereket Irakban. Az amerikai elnök pénteken Európát és a Közel-Keletet érintő körútra indul, az várhatóan június 5-én az Irak elleni hadműveletben részt vett amerikai katonáknál tett látogatással és az Irakot kormányzó amerikai Paul Bremerrel folytatandó tárgyalással zárul.


Dátum: 2003-05-30 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:39.815116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush ezt megelőzően adott interjút külföldi újságíróknak, rádióknak és televízióknak Washingtonban. Irakkal kapcsolatban megállapította, hogy Bagdadban még időre van szükség a rend megteremtéséhez, de az ország többi részében javult a helyzet. Úgy vélte, az amerikaiak bizonyítékot találtak az

ENSZ határozatainak iraki megsértésére, amikor tilalom alá eső fegyverek előállítására képes laboratóriumokat fedeztek fel.

A világ hét legfejlettebb államát és Oroszországot tömörítő nyolcak (G8) csoportjának ülésével kapcsolatban Bush azt hangoztatta, az nem a konfrontáció csúcsértekezlete lesz., A cél éppenhogy az, hogy a részt vevő államok "megmutassák, tudnak együtt dolgozni a békét, a gazdasági virágzást, a szabadságot szolgáló nemes és nagy célok elérése érdekében".

Az iraki katonai beavatkozást ENSZ-felhatalmazás nélkül leginkább ellenző Franciaországra vonatkozóan Bush azt mondta, nem haragszik Párizsra, csupán csalódott említett hozzáállása miatt, de most már egyébként is tovább kell lapozni.

Az amerikai elnök a hírügynökségek jelentése szerint arról beszélt, hogy arab vezetőkkel folytatandó tárgyalásain azt kéri majd, lépjenek fel a terroristacsoportok finanszírozásának megakadályozása érdekében. Megismételte, Irántól Washington azt várja, tegyen eleget annak a kérésének, hogy területén őrizetbe veszi az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjait.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek