Uniós vezetőkkel tárgyal Brüsszelben Kövér László
Kétnapos hivatalos látogatást kezd kedden Brüsszelben Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki találkozik José Manuel Barossóval, az Európai Bizottság elnökével és Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével is.
Dátum: 2011-02-01 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:09:59.559960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér László megválasztását követően első alkalommal látogat Brüsszelbe. A parlament elnöke megbeszéléseket folytat Janez Potocnik környezetvédelmi biztossal, és találkozik a belga szövetségi törvényhozás két házának elnökével, Danny Pietersszel, a belga szenátus elnökével és André Flahaut-val, a képviselőház elnökével is.
Az uniós témájú tárgyalásokon Kövér László az Országgyűlés által a 2011. első félévében - az uniós magyar elnökség idején - Budapesten és Brüsszelben rendezendő programokról ad tájékoztatást. Tárgyalópartnereivel megvitatja azokat a lehetőségeket, amelyeket a lisszaboni szerződés nyújtotta többletjogosítványok biztosítanak a nemzeti parlamentek számára a szorosabb együttműködésre az uniós döntéshozatalban, valamint eszmét cserél a Magyarországot sújtott természeti és ipari katasztrófákhoz kapcsolódóan a vonatkozó uniós szabályozás kérdéseiről.