Elkészült a szentesi kórház új sürgősségi szárnya
Elkészült a szentesi Dr. Bugyi István Kórház új sürgősségi szárnya, az épületben már ezen a héten fogadnak pácienseket - mondta Baráth Lajos főigazgató kedden a helyszínen.
Dátum: 2011-02-01 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:11.612426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A következő lépésben a sürgősségi osztály átköltözik az új szárnyba és elindul a régi épületrész felújítása. A beruházások összköltsége mintegy 290 millió forint. A rekonstrukciót követően összekapcsolják a két részleget, egy tízágyas, az európai normáknak megfelelő sürgősségi betegellátó osztály jön létre. A tervek szerint augusztus végén záruló projekt harmadik elemeként 140 millió forintért az egészségügyi ellátáshoz szükséges gépeket és műszereket vásárol az intézmény - tudatta a főigazgató.
Baráth Lajos elmondta, az sürgősségi osztály bővítésére és felújítására azért volt szükség, mert a részleg építésekor a szentesi kórháznak 50 ezer ember ellátásáról kellett gondoskodnia. Az egészségügyi rendszer átalakításával azonban az intézményhez tartozó páciensek száma csaknem duplájára, 98 ezerre nőtt.
A sürgősségi osztályon a páciensek állapotát stabilizálják, majd a kivizsgálást és a pontos diagnózis felállítása után átszállítják a szentesi kórház megfelelő osztályára, illetve ha speciális ellátást igényelnek, valamelyik szegedi klinikára vagy országos intézetbe - közölte a szakember.
Magyar Anna (Fidesz), a kórházat fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, az elmúlt években kiemelt feladatként kezelték az egészségügyi ellátás színvonalának javítását, ezért is biztosították a fejlesztéshez szükséges önrészt, mintegy 60 millió forintot.