Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Látunk esélyt Románia és Bulgária 2011-es csatlakozására"

A schengeni övezet bővítésének kérdését nem szabad összekapcsolni sem más fontos európai uniós kérdéssel, sem bármelyik tagország belpolitikai fejleményeivel - hangoztatta holland tárgyalópartnereivel folytatott tárgyalásain Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, aki hétfőn és kedden Hágában tett látogatást.


Dátum: 2011-02-01 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:14.418804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár hozzátette: az Európai Unió magyar elnöksége lát esélyt arra, hogy Románia és Bulgária csatlakozására még idén sor kerüljön.

Németh Zsolt mások mellett Ed Kronenburg holland külügyi államtitkárral folytatott tárgyalásokat, emellett bemutatta az elnökségi programot a külpolitikai témákkal foglalkozó, nagy tekintélyű Clingendael Intézetben.

Részt vett az államtitkár a magyar EU-elnökség alkalmából rendezett hágai nyitóünnepségen is. A rendezvény keretében Csáji Attila lézer fényjátékát mutatták be a ma rendezvényközpontként szolgáló nagy hágai katedrálisban, a Grote Kerk-ben.

Mint a programot követően Németh Zsolt az MTI-nek elmondta, Hollandiában nagy várakozás előzi meg a magyar elnökséget. Különösen nagy figyelem övezi azokat a kérdéseket, ahol érzékelhetően hangsúlykülönbség van a két külpolitika között, mint Horvátország uniós csatlakozása. Megbeszélésein az államtitkár leszögezte, hogy a Zágrábbal folyó csatlakozási tárgyalások lezárása kiemelt prioritása a magyar elnökségnek.

Találkozott Németh Zsolt Serge Brammertz-cel, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel foglalkozó Nemzetközi Törvényszék főügyészével is, aki arról biztosította őt, hogy intézménye és Horvátország között kiegyensúlyozott együttműködés tapasztalható. A magyar államtitkár - mint mondta - ezt megnyugvással fogadta.

Megjegyezte egyúttal, hogy Szerbia együttműködése is kiemelt kérdés lesz az év folyamán, pontosabban annak megítélése során, hogy Belgráddal megkezdődhetnek-e az EU-csatlakozási tárgyalások, megkaphatja-e Szerbia a tagjelölti státust. Emlékeztetett, hogy az Európai Parlament a napokban állást foglalt arról, hogy a még körözött két háborús bűnös kiadatása előfeltétele a tárgyalások elindításának.

Találkozott Németh Zsolt Knut Vollebaek kisebbségügyi EBESZ-főbiztossal is, akinek egyebek között köszönetet mondott a magyar-szlovák viszony konszolidálása érdekében kifejtett tevékenységéért. Tájékoztatta egyúttal partnerét a két ország között kezdődött tárgyalásokról. A főbiztos jelezte, hogy nyomon követi korábbi ajánlásainak teljesülését - mondta el Németh Zsolt.

Egyetértettek Vollebaekkal abban, hogy az EU további bővítése során egyértelmű kisebbségpolitikai kritériumrendszert kell alkotni. Az unió csatlakozáshoz szabott, úgynevezett koppenhágai kritériumok tartalmazzák ugyan a kisebbségi jogokat, a nemzetközi közösség azonban "nem bontotta le ezeket", adós a részletes feltételrendszerrel - fejtette ki Németh Zsolt, aki szerint ez most ismét rendkívül időszerű, hiszen a bővítési folyamat lendületet fog kapni a Nyugat-Balkán irányában, akárcsak az együttműködés a keleti partnerekkel.

Kapcsolódó elemek