Pesti: Tarlós jó gazdája lehet a kórházaknak
Pesti Imre szerint nagyon komoly szakmai anyag van a főpolgármester asztalán arról, hogyan kell a főváros egészségügyét gazdaságosan működtetni. A fővárosi kormányhivatal vezetője erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt.
Dátum: 2011-02-02 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:19.464406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mostani elképzelés nem szolgálja sem az ország, sem a főváros egészségügyét; semmi köze a nagytérségi rendszerhez vagy a kormányzati programhoz, amely a betegutakban hoz létre egyfajta új irányítási rendszert - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Pesti Imre, a fővárosi kormányhivatal vezetője azzal kapcsolatban, hogy lekerült a napirendről a fővárosi tulajdonú kórházak integrációja, és a városvezetés állítólag az állami kézbe adásról tárgyal.
Pesti Imre szerint nagyon komoly szakmai anyag van a főpolgármester asztalán arról, hogyan kell a főváros egészségügyét gazdaságosan működtetni. Mint mondta, ha a városvezetés mégis meg akar szabadulni a veszteséges intézményektől, akkor a Heim Pál kórháztól, a Stomatológiai Intézettől, valamint a Károlyi Sándor utcai kórháztól kell megválnia, bár - ahogy fogalmazott - ezek ettől nem működnének jobban, mert az államtól sem kapnának több pénzt.
"Bízom a főpolgármester úr tapasztalatában és bölcsességében, hogy jó gazdaként nem szabadulni akar a kórházaktól, hanem jól szeretné működtetni azokat" - fogalmazott Pesti Imre.