Világot látni Magyarországon is lehet
Kong a vészharang, bajban a Balaton, a helyiek ereje kevés. Pedig ha csökken is a hazai turisták aránya, még mindig első számú nyaralóhelyünkről van szó. Ám egyre több az új lehetőség, bővül a választék, s ez jó. Az már kevésbé, hogy sokaknak - s talán ők vannak többségben - egyáltalán nem telik üdülésre. A nyaralás azonban nem feltétlenül csak a pénztárcánktól függ, lehet kevés pénzből, de sok ötlettel jól érezni magunkat.
Dátum: 2003-05-30 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:41.607310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyik legnagyobb természeti és idengenforgalmi kincsünk a Balaton. A belőle származó bevételek nemcsak a partján élő polgárok, az ott működő vállalkozások létét befolyásolják, hanem országos szinten is jelentősek. Másfél-két évtizede a vízminőség nagymértékű romlása miatt kellett megkongatni a vészharangot a magyar tengernél, de azon a gondon még úrrá lettek a szakemberek. Mostanában az alacsony vízszint miatt aggódnak sokan, és az utóbbi évek visszatérő panasza: a balatoni idegenforgalmi idény túl rövid, valójában alig másfél hónapra korlátozódik, szemben például a mediterrán tengerpartok több mint három hónapos turistaszezonjaival. Melyek a legfontosabb teendők annak érdekében, hogy a tónál jobbra forduljanak a dolgok? E kérdéskörről beszélgettünk a Balaton Fejlesztési Tanács elnökével, Kolber Istvánnal, aki a testületben a kormányt képviseli, és a tanács fideszes alelnökével, Balázs Árpáddal, Siófok polgármesterével.
- Az idén milyen feladatokra kell összpontosítani a Balatonnál?
- Ez az év a tónál is az Európai Közösségbe való belépés jegyében telik el. A fejlesztési elképzeléseket egységes formába kell öntenünk, hogy az így kidolgozott anyagok alapot adhassanak az európai támogatások megpályázásához - mondta Kolber István. - Minden lehetséges pénzforrásra oda kell figyelnünk, és ugrásra késznek kell lennünk, hogy azokból jusson nekünk is. Tehát 2003. a felkészülés éve. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az M 7-es autópálya mielőbb végigszaladjon a déli parton, ennek érdekében minden rendelkezésünkre álló eszközt be kell vetnünk, hiszen a vendégek számára mind riasztóbb az a cammogás, amelyben a hetes úton évek óta naponta részük van a tó mentén közlekedőknek.
- A vitorláskikötők felújítása, bővítése, és újak építése az egyik legsürgetőbb feladat - állapította meg Balázs Árpád. - A vitorlázás egy mind népesebb réteg passziója, és a Balaton ehhez ideális hely, ám több korszerű, a modernebb, nagyobb hajókat is befogadni képes kikötő kell ahhoz, hogy a hazai és a külföldi vitorlázók itt, nálunk tegyék vízre jachtjaikat. Örömmel számolhatok be arról, hogy elkészült a déli part első termálvizes gyógyszállója, amelyhez még az előző kormány idején a Széchenyi terv biztosított támogatást. A nagyberényi hőforrásból érkezik Siófokra a víz. Az új létesítménytől remélhető, hogy meghosszabbítja a szezont. Az idénynyújtás sokféle módját kell megtalálni mihamarabb mindenütt a tó körül. Nem csupán óhajtani, vágyni kell a hónapokig tartó vendégjárást, hanem tenni is kell érte.
- Kong a vészharang, elfogy a Balaton, s ha nincs víz, akkor hiába épül kikötő, gyógyszálló... Kell-e félnünk a további apadástól?
- Kell bizony - vélekedett Balázs Árpád. - Ennek megakadályozása az első és legfőbb távlati feladat. A Balaton Fejlesztési Tanács ügyködött e téren a legtöbbet, hiszen a legfőbb vonzerő, a víz nem tűnhet el. Mai tudásunk szerint a Rába lenne a legalkalmasabb a vízpótlásra, évente kétszer vonul végig rajta árhullám, annak hozamát kellene betárolni a Balatonba. Ezzel a Rába mentieken is segítenénk. A természet és az idegenforgalom érdekei ez esetben ugyanazok.
- A legjobb az lenne, ha a természet intézkedne, magyarán: több eső esnék - mondja Kolber István. - De meglehet, hogy a tartós szárazság a klímaváltozás egyik jele, és akkor hiába várunk csapadékra. Ezért kezdeményeztük, hogy a szakemberek dolgozzák ki a módszert a mesterséges vízpótlásra. Volt már ilyen, amikor a bauxitbányászat miatt sok karsztvíz került a tóba. Egyelőre a vízminőség nagyon jó, és ezt a tudósok is csodálják, hiszen olyan alacsony a tó szintje, hogy a kis és könnyen fölmelegedő víztömeg egyre veszélyeztetettebb.
Nem hiszem, hogy meg kellene várnunk a katasztrófát, még akkor is érdemes megépíteni a vízpótló rendszert, ha utóbb kiderül, hogy csak ritkán lesz rá szükség. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Rábánál élőknek nincs okuk félelemre, hiszen amikor a folyó apad, akkor nem szabad és nem is lehet onnan vizet elhozni, kizárólag az áradásokra számítunk.
- A tóparti vállalkozások folyton panaszkodnak, hogy a rövid idényből nehéz megélni, a vendégek meg azt nehezményezik, hogy pár hét alatt igyekeznek róluk lenyúzni egy egész évre szóló profitot. Hogyan lehet ezt az ellentmondást föloldani?
- Nagyon sok az új befektetés a tónál, ha annyira nem éri meg itt lenni, akkor vajon miért sürögnek-forognak az új és a terjeszkedő vállalkozók? - kérdezett vissza Kolber István. - Tavaly a minőségi szálláshelyek forgalma növekedett, ez statisztikai tény. Ezzel együtt vissza kell kanyarodnom az idény megnyújtásához. Ez mindenkinek érdeke. A vállalkozók további beruházásokkal tehetnek érte. A kormány például az üdülési csekkrendszer bővítésével, jobbításával segítheti a tóparti idegenforgalom föllendítését.
Balázs Árpád hasonlóképpen vélekedett:
- Európai szakmunkák szerint hosszú távon akkor tartható fenn az idegenforgalom egy adott területen, ha ott a vendégek fele belföldi. A Balatonnál a hazai nyaralók aránya csupán harminc-harmincöt százalék, a nagy többség külföldről érkezik. Ez nem jó. Mi Siófokon több programmal igyekszünk a magyarokat ide csalogatni és nálunk az átlagnál több is az itthoni turista. De egy-egy település saját ereje kevés az említett ötvenszázalékos arány megteremtéséhez. Ehhez az egész országra szóló jóléti intézkedések kellenek, hiszen köztudott, hogy sok honfitársunk a szabadságát is munkával tölti, mert az élet készteti erre.
- Visszatérő probléma a Balatonnál, hogy túl sok főhatóság igyekszik dirigálni,
és a különféle tárcák fejlesztési elképzelései olykor elkerülik egymást. Ezt a hibát minden eddigi kormány elkövette. Most mi a helyzet?
- Még az Orbán-kormány idején erősödött meg a Balaton Fejlesztési Tanács, amelynek legfőbb feladata a tervek és a tennivalók összehangolása. Ez jó megoldás volt, s az is maradt - vélekedett Balázs Árpád.
- A gond még nem szűnt meg teljesen. Az persze illúzió, hogy a Balatonnak egyetlenegy gazdája legyen, de van még teendő - mondta Kolber István. - A tanács ezt szolgálja, és segít bennünket a mind jobb informatikai rendszer is. Valószínű, hogy a Balatonnal kapcsolatos állami tulajdonosi jogokat célszerű volna egyetlen közhasznú társaságba összevonni, mi ezt javasoljuk.
- Köztudott, hogy az önök politikai nézetei meglehetősen eltérőek. Hogyan tudnak akkor együtt dolgozni a Balaton Fejlesztési Tanács élén?
- Régóta ismerjük egymást, a somogyi közgyűlésben is dolgoztunk együtt - jelentette ki Balázs Árpád. - Nézeteltéréseink nem a Balatonhoz kapcsolódnak. E téren együttműködésünk példásnak mondható. Hogy mást ne mondjak: Siófok kérését, miszerint az M 7-es autópályának a várost elkerülő szakasza, többek között épp az idegenforgalom érdekében, legyen ingyen használható, Kolber István és a tanács többi baloldali tagja is támogatta. Nem rajtuk múlott, hogy az illetékes tárcánál süket fülekre találtunk.
- A mi dolgunk a tanácsban a kormány, a települések és a gazdasági szereplők szándékainak, érdekeinek egyeztetése, a kompromisszumok megkeresése - erősítette meg Kolber István - A térségért dolgozunk, nincs baloldali meg jobboldali Balaton, szociáldemokrata vagy kereszténydemokrata vízszint. A kettőnk viszonya és az egész Balaton Fejlesztési Tanács működése példa arra, hogy nem kell okvetlenül mindig a csatabárdot lóbálni, jobb annál a békepipa. Vitázunk, de soha sem veszekszünk.
Luthár Péter, Szabad Föld