Gyurcsány egy szintre akarja hozni magát Orbánnal
Dátum: 2011-02-02 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:23.759813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács András - Lippai Roland: A politológus úgy látja, hogy a bukott miniszterelnök még mindig azt hiszi, hogy egyedül ők tudják jó irányba vinni az országot. "Gyurcsány célja, hogy az ő platformja erősödjön meg, ami csak akkor válhat valóra, ha be tudja bizonyítani, hogy az ő révén erősödnek a szocialisták". Az évértékelő célja, hogy közös élményt adjon a platform tagjainak, valamint így egy szintre hozhatja magát Orbánnal - tette hozzá.
Gyurcsány nem új párt alapításában gondolkozik, azonban tehetetlennek érzi magát az MSZP-n belül, mivel a belső alkuk általában a kárára dőlnek el - hangsúlyozta Kiszelly. A politológus szerint a volt miniszterelnök nem tud vegytiszta helyzetet teremteni, és az alkukból is rosszul jön ki. Gyurcsány attól is tart, hogy a jelenlegi pártvezetés nem lesz képes becsatornázni a kormánnyal elégedetlen rétegeket, és kialakulhat egy olyan ellenzéki politikai tér, amelyből az MSZP kimarad - vélte a szakértő.