Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A képviselő miniszterelnöki biztos is csak az alapdíját kaphatná

Az egyéb állami vezetőkhöz hasonlóan a miniszterelnöki biztos is csak képviselői alapdíját vehesse fel, ha parlamenti képviselő is egyben - kezdeményezi az Országgyűléshez benyújtandó törvényjavaslatában a fideszes Szijjártó Péter és Ágh Péter.


Dátum: 2011-02-02 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:25.048944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök sajtóstábjának vezetője közleményben tudatta az MTI-vel, hogy bár a törvényhozás tavaly a kormány tagjairól és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben létrehozta a miniszterelnöki biztos intézményét, a vagyonnyilatkozatok leadásával egy időben kiderült, hogy a többi állami vezetői tisztségtől eltérően a Parlament nem szabályozta az országgyűlési képviselői és a miniszterelnöki biztosi javadalmazások egymáshoz való viszonyát.

Ezért Szijjártó Péter és Ágh Péter országgyűlési képviselők elkészítették törvénymódosító javaslatukat, amely szerint a miniszterelnöki biztosra is az állami vezetőkre vonatkozó általános szabályok érvényesek abban az esetben, ha a miniszterelnöki biztos egyben országgyűlési képviselő is - tájékoztatott Havasi Bertalan.

Jelenleg csak Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője tölt be egyszerre miniszterelnöki biztosi és országgyűlési képviselői tisztséget is.

Kapcsolódó elemek