Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb összefüggések az OM korrupciógyanús ügyleteiben

Magyar Bálint vagy nem tudja, ki foglalkozik a Sulinet-tenderrel, vagy nem mond igazat, ugyanis a Répássy Róbert által lobbigyanúsnak tartott balatoni hétvégén részt vevők és egy informatikai cég vezetője arról levelezett 2003 február elején, miként célszerű pontosítani a Sulinet pályázati felhívását, illetve milyen módon kell végső formába önteni a majdani szerződést - mutat rá a Magyar Nemzet birtokába jutott újabb dokumentum. Magyar Bálint a héten azt mondta, a meghívottak egyike sem vesz részt sem a közbeszerzés előkészítésében, sem elbírálásában.


Dátum: 2003-05-30 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:41.950757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert a héten interpellációban vonta kérdőre a parlamentben Magyar Bálintot az oktatási tárca Sulinet-tender előkészítésében részt vevő vezető köztisztviselőinek és munkatársainak gyanús üdülései ügyében. A Sulinet-tender kiírásának előkészítésében szerepet játszó Koltai Péter, az Oktatási Minisztérium(OM) tulajdonában lévő Educatio Kht. vezetője, Racskó Péter, a Sulinet Programiroda vezetője, valamint Magyar Bálint kabinetének vezetője, Hriczu Anita és munkatársa, Niedermüller Anna május elején egy hétvégét töltött el a Lepp Gyula családjának tulajdonában lévő balatonkenesei szállodában. Lepp Gyula a Sulinet-program sokmilliárdos üzletében érdekelt Elender Kft. alapítója és résztulajdonosa, a cég nyerte meg Magyar Bálint minisztersége idején a Sulinet közbeszerzési tendert.

Az oktatási tárca megbízásából egy cég olyan tendert írt ki ez év elején, amelyen csak az Elender vezette konzorcium vehetett eséllyel részt a MatávCommal közösen. Az Elenderrel annak ellenére létrejött a megállapodás, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság hárommillió forintra bírságolta meg a pályázatot lebonyolító céget és megtiltotta, hogy a minisztérium a kedvezményezett nyertessel szerződést kössön. Más pályázóknak az OM mindössze egy hetet adott arra, hogy internet-hozzáférést biztosítson 2385 oktatási intézményben.

Magyar Bálint, a Répássy Róbert által lobbigyanúsnak tartott balatoni hétvégét azzal magyarázta, hogy ""a meghívottak egyike sem vesz részt sem a közbeszerzés előkészítésében, sem elbírálásában". Ezzel ellentétben áll a Magyar Nemzet birtokában lévő dokumentum: Majsai Gábor volt miniszteri biztos, Koltai Péter, az SZDSZ-hez tartozó szakember ( a múlt héten menesztett Majsai utódja) és Raskó Péter, a Sulinet-pályázatot kiíró Számít Kft.-vel, illetve egy informatikai cég vezetőjével arról levelezett 2003 február elején, miként célszerű pontosítani a Sulinet pályázati felhívását, illetve milyen módon kell végső formába önteni a majdani szerződést. A pályázat szempontjából érdekelt magáncég tehát segíteni igyekszik Racskónak és Koltainak a pályázati kiírás végső formába öntésében. Mindezt nem önzetlenül ugyanis a levélben ez olvasható:"A megállapodás úgy szólt, hogy megpróbálunk egy értelmes feladatmegosztást találni a hálózafelügyeleti feladatokban."

Magyar Bálintnak még egy ügyben magyarázkodnia kell: az Elender egyik tulajdonosához, a Wallis Europen Management Services Ltd.-hez kapcsolódó Wallis csoportnak egy másik érdekeltsége által elnyert üzlet miatt is, ami az OM hirdetéseinek elhelyezését célozza. A két ügy közös pontja Hriczu Anita aki korábban egy Wallis érdekeltségű cég munkatársa volt.

Magyar Bálint kabinetfőnöke tagja volt annak a delegációnak is, amely részt vett azon a Mexikói úton, amit a Cisco multinacionális cég finanszírozott, pályáztatás nélkül feladatot kapva ezután a Sulinet-program fejlesztésében.

Az oktatási tárca Magyar Nemzet által feltárt gyanús ügyei közül Hriczunak csupán egyetlenegyhez nincs köze: a szintén Wallis érdekeltségbe tartozó Idea Lab Kft. félmilliárdos közbeszerzési megbízásához. A Kft. tevékenységi területét a pályázati kiírásnak megfelelően módosította megnyerve ezáltal a pályázatot.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek