Interregionális együttműködési fórum Budapesten
A régiók hatékonyabb együttműködéséről, az uniós támogatással megvalósuló konkrét projektekről, hasznosítható tapasztalatokról tartanak kétnapos fórumot csütörtökön és pénteken Budapesten.
Dátum: 2011-02-03 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:37.074899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Interreg IVC keretében szervezett rendezvény egyfajta börze lesz, amelyen az uniós régiók képviselői új pályázatokról informálódhatnak, és terveik megvalósításához partnereket kereshetnek. A budapesti eseményt Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitja meg, majd felszólal Johannes Hahn regionális politikáért felelős EU-biztos és Mercedes Bresso, az uniós Régiók Bizottságának elnöke.
A fórumon a résztvevők, az európai szakpolitika képviselői megvitatják az Interreg IVC határokon átnyúló regionális együttműködésben elért eredményeket, és beszámolnak a tagállamokban - egyebek mellett Hollandiában, Lengyelországban és Belgiumban - elért sikerekről. A rendezvény második napján, pénteken panelbeszélgetéseket és workshopokat tartanak magyar és külföldi részvevőkkel.
Johannes Hahn látogatása alkalmával találkozik Martonyi János külügyminiszterrel, a megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatójukon bejelentik a Duna-stratégia egyes pontjaiért felelős tagállamok névsorát, azaz az egyes cselekvési területek koordinátorait.