Al-Kaida vezetők iráni fogságban?
Egy arab újság szerint iráni fogságban van az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetője, Szulejman Abu Gait - ám ezt az információt a teheráni külügyminisztérium szóvivője nem erősítette meg. Az as-Sark al-Auszat című arab lap pénteki számábanjelentette, hogy az iráni hatóságok letartóztatták Szulejman Abu Gaitot, az al-Kaida terrorszervezet szóvivőjét, aki különböző videofelvételeken az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek az oldalán foglalt helyet, sőt, az egyik, 2001 végi videoüzenetben súlyos terrormerényletekkel fenyegette meg az amerikaiakat.
Dátum: 2003-05-30 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:42.875906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap meg nem nevezett iráni és kuvaiti forrásokra hivatkozott, ám azt nem írta meg, hogy a terrorista hogyan és mikor került iráni fogságba. Az információt a teheráni külügyminisztérium szóvivője először határozottan cáfolta, de hozzátette, hogy az iráni hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani az összes, fogságukba került al-Kaida-tagot. Majd a nyilvánvaló ellentmondást feloldani próbálva, későbbi nyilatkozataiban már csak annyit mondott: "Nem tudom megerősíteni az információt."
Iránban az elmúlt napokban egymást követték az eltérő nyilatkozatok al-Kaida-vezetők esetleges iráni jelenlétéről. A teheráni külügyi szóvivő például hétfőn még azt mondta, hogy nincsenek magas rangú al-Kaida-tagok az őrizetbe vettek között - csütörtökön viszont már ezt is elképzelhetőnek vélte, mert állítása szerint nem sikerült mindegyiket azonosítani.
Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok az AP hírügynökség szerint arra utalnak, hogy az iráni vezetés több információval rendelkezik az al-Kaida vezetőinek sorsáról, mint amennyit hajlandó nyilvánosságra hozni - ráadásul egyelőre nem tudja, miként válaszoljon arra az amerikai vádra, hogy terroristákat rejteget, és nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Ezek a vádak a múlt héten különböző washingtoni tisztségviselők szájából hangzottak el, akik - hírszerzési jelentésekre hivatkozva - azt állították, hogy Iránban lévő al-Kaida-tagoknak szerepük volt a Szaúd-Arábiában május 12-én elkövetett, a kilenc öngyilkos merénylőn kívül 25 ember halálát követelő terrorakciókban is.
MTI - fidesz.hu