BUX-függők
Dátum: 2011-02-03 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:41.201443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Forró Péter: Ahogy már azt a szocialisták háza táján megszoktuk: a hegyek egeret vajúdtak. A szegfűsök hívó szavára a hárommillióból 102 ezer ember mozdult meg széles e hazában, és döntött a maradás mellett. Ők lesznek azok, aki izgatottan várják majd a tőzsdei híreket, vajon hogy áll éppen az Első Magyar Kutyafuttató Zrt. pakettje, hiszen öregkoruk anyagi biztonsága BUX-függő.
Vagyis a melegszívű befektetők dolgos kezében van.