Magyarország hangsúlyt fektet a közös védelmi képességek fejlesztésére
Magyarországnak kedvező tapasztalatai vannak a tagállamok védelmi együttműködésében, soros EU-elnöksége idején hangsúlyt fektet a közös védelmi képességek fejlesztésére, a feladatok megosztására - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2011-02-03 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:45.513122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárcavezető a védelmi képességek megosztásának és csoportosításának témájában rendezett elnökségi szemináriumon arról beszélt, hogy a feladatmegosztás szakmailag és gazdaságilag is előnyös a tagállamoknak. Magyarország soros elnöksége idejére a közös biztonság- és védelempolitikában az egyik fő célként a közös katonai képességek fejlesztését jelölte meg, ehhez a tagállamok szorosabb együttműködésére van szükség.
Hende Csaba utalt arra, hogy Magyarországnak kedvező tapasztalatai vannak ezekben a kezdeményezésekben, példaként említette a NATO Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) elnevezésű programját.
A SAC keretében három, amerikai gyártmányú, C-17 Globemaster típusú repülőgép állomásozik Pápán, ezeket a programban részt vevő országok közösen használhatják. A SAC-program tíz NATO-tagállam (Egyesült Államok, Bulgária, Észtország, Magyarország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovénia), valamint a békepartnerségi programhoz csatlakozott két másik ország (Svédország és Finnország) együttműködésével jött létre. A programban részt vevő országok a felhasználandó repülési idő arányában szállnak be a beruházásba és a működtetésbe. Magyarország két százalékkal, másfél milliárd forinttal járult hozzá a beruházáshoz.
Hende Csaba a csütörtöki tanácskozáson kifejtette, hogy a gazdasági válság az országok védelmi költségvetésére is drasztikus hatással volt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a költségek átcsoportosításának köszönhetően a magyar honvédelmi kiadásokra az idén huszonkétmilliárd forinttal több jut, ez 8,8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. (Tavaly összesen 308 milliárd forinttal gazdálkodhatott a tárca.)
Siklósi Péter a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára újságíróknak azt mondta, hogy a pápai együttműködés mintájára a jövőben kisebb, illetve közepes méretű gépek közös használatáról is megállapodhatnának.
Beszélt arról is, hogy a Honvédelmi Minisztérium elképzelhetőnek tartja a közös pilótakiképzést, ebben elsősorban a szomszéd, illetve a régiós országok lehetnének a partnerek.