Meghosszabbítható a gazdák támogatása
Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy Magyarország ez év végéig meghosszabbítsa a gazdáknak a válság miatt átmenetileg nyújtható állami támogatás lehetőségét - jelentették be csütörtökön Brüsszelben.
Dátum: 2011-02-03 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:10:54.044980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annak a támogatási formának a meghosszabbításáról van szó, amelynek alapján a válság miatt nehéz helyzetbe került gazdák kedvezményezettenként legfeljebb 15 ezer eurónak megfelelő pénzügyi segítséget kaphatnak. A támogatási kérelmeket így ez év március 31-ig lehet beadni, a pénzt pedig december 31-ig kell kifizetni.
Az uniós végrehajtó testület azután döntött az eredetileg tavaly január 5-én elfogadott támogatási forma időbeli hatályának kiterjesztéséről, hogy megállapította: a séma összhangban áll az unió által a válság következményeinek enyhítése érdekében kidolgozott ideiglenes intézkedési kerettel.