Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a klímaváltozás hatásait
Magyarország kiemelt területeket felügyelhet az uniós Duna-stratégiában - jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában az Európai Unió Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos. Barsiné Pataky Etelka a műsorban arról is beszélt, hogy ezen belül több olyan projekt is szerepel, amely a térség energiaellátását teszi stabilabbá.
Dátum: 2011-02-04 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:03.033253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az uniós Duna-stratégián belül tizenegy kiemelt területet jelöltek ki. A tagállamok megállapodtak egymás között, hogy ki melyiket kapja. Akadtak olyan területek, amelyekért többen is szerettek volna felelősséget vállalni - mondta el a kormánybiztos.
Magyarország jelezte például, hogy különösen szeretné a vízminőség védelmét koordinálni, és ezt végül meg is szereznünk. A politikus azt is elárulta, hogy ezt a feladatot rajtunk kívül még öt állam vállalta volna szívesen.
Fontos volt hazánknak, és sikerült is elnyernünk a környezeti kockázatokra vonatkozó cselekvési területet. Ez alatt az aszályt, az árvizet és azokat az ipari katasztrófákat kell érteni, amelyek Magyarországot is sújtották az utóbbi időben - emlékeztetett Barsiné Pataki Etelka.
Az árvízről tudjuk, hogy milyen égető gondot jelent, és szintén nem csak a magyaroknak. Sokkal több és jobb lehetőségük adódik a megoldásra, ha ennek a stratégiáját regionális szinten dolgozzuk ki - szögezte le.
Habár az aszályról nem beszélünk manapság, mert sok a víz, de emlékezni kell azokra az időkre, amikor ez nagyon komoly károkat okozott a gazdaságban, és különösen az ország déli területein. Ugyanez a jelenség jellemző Szerbiára is, így közösek az érdekeink - hangsúlyozta a kormánybiztos.
Nem hagyhatjuk tehát figyelmen kívül, hogy miként készüljünk fel a klímaváltozás hatásaira. Magyarországnak egyébként már komoly érdemei vannak ezen a területen, és már letettünk az asztalra terveket is - emelte ki a politikus, aki hozzátette, hogy a vízminőséghez kötődő feladatokat Szlovákiával, a környezeti kockázatokra vonatkozókat pedig Romániával közösen koordinálja Magyarország.
Projektek az energiaellátásért és az összeköttetésért
A kormánybiztos azt is elmondta, hogy a makroregionális Duna-stratégiájában szerepelnek olyan projektek, amelyeket más összefüggésben bár, de ismertünk eddig is, és amelyek már elindultak. Ezek bizonyos értelemben közös keretbe kerülnek, és plusz támogatást kapnak.
Ilyen például az észak-déli gázvezeték kiépítése. Erről nemrég aláírtuk a megállapodást Romániával és Szlovákiával is - idézte fel Barsiné Pataki Etelka. Szerinte nagyon fontos, hogy ezeket a vezetékeket összekössék, mert az ellátás biztonságát szavatolja, ha nem egy vezetéktől függünk, hanem hálózatot építünk ki.
Egy másik lényeges kezdeményezés, hogy a horvátországi Krk szigetén épülő cseppfolyósgáz-terminált kössük össze a lengyelországi hasonló létesítménnyel. Ez szintén újabb lehetőséget adhat a gázellátásra, és így kevésbé függenénk egyetlen szolgáltatótól - ismertette a kormánybiztos.
A közlekedési folyosók szükségességéről szólva Barsiné Pataki Etelka megemlítette, hogy az észak-déli összeköttetés régóta hiányzik Magyarországon. Emiatt is fontos lehet a Via Kárpátia útvonal, amely Lengyelország és Magyarország érintésével, Románián keresztül vezetne.
Ennek nagy része már majdnem elkészült, tehát közös elhatározással be kellene fejezni, hogy ez is elősegítse a már említett észak-déli összeköttetést az unió keleti területein - hangsúlyozta a kormánybiztos.