Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyarok nagy része már távozott Egyiptomból

Az Egyiptomban tartózkodó magyarok nagy része, tekintettel az itteni feszült helyzetre, távozott az országból, itt bajba jutott magyar állampolgár nincs - közölte péntek délelőtt az MTI-vel Kveck Péter kairói magyar nagykövet.


Dátum: 2011-02-04 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:05.412046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy hete még mintegy 700 magyar volt Egyiptomban, ez a szám azóta a felére apadt, és a hét végén a többiek is elutaznak. Elsősorban Kairóból, Hurgadából és Alexandriából mentek haza a magyarok, s a távozottak vagy 90 százaléka turistaként volt az országban.

A nagykövet elmondta, hogy Egyiptomban mintegy kétszáz fős magyar kolónia tartózkodik, jobbára munkavállalók, vállalkozók és a családtagok. Az ő nagy részük nem tervezi a távozást.

Kapcsolódó elemek