Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: Fenntarthatóbb egészségügyet

Elengedhetetlen a klinikák együttműködésének kialakítása az egészségügyben rejlő tartalékok felszabadításáért, a hazai egészségügy így fenntarthatóbb lesz - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár országjáró körútjának szabolcsi állomásán pénteken Nyíregyházán.


Dátum: 2011-02-04 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:12.958698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár a Jósa András Oktatókórházban megtartott sajtótájékoztatón a egészségügyi finanszírozással kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy korábban a nemzeti össztermék mintegy 5,5 százalékát fordították az egészségügyre. Most ennek aránya 4,3 százalék, mivel a korábbi éveket óriási pénzkivonás jellemezte az egészségügyben - jelezte. Hozzátette: ennek ellenére a 2011-es költségvetésben egyhavi többlet van a tavalyihoz képest. A szaktárca ezért abban bízik, hogy - az adósságállomány csökkenése mellett - nem lesz mindennapos túlélési kényszere a gyógyintézményeknek - mondta.

Szócska Miklós a sajtótájékoztatón utalt arra is, hogy a szabolcsi kórházakat tömörítő Egészségügyi Holding Zrt. létrehozásával megkezdődött az egészségügyi ellátás integrációja a megyében, az együttműködésben rejlő tartalékokat itt már elkezdték mozgósítani. "A munkának az egyik célja, hogy a létező jó gyakorlatot általánossá tegyük" - mondta az államtitkár. Hozzátette: nem kizárt, hogy ennek eredménye néhány intézmény funkcióváltása lesz a nagytérségben, de - mint hozzátette - ez nem veszteség, hanem "a fejlődés része" lesz.

Az egészségügyi államtitkár országjáró körútjának pénteki, nyíregyházi és debreceni állomásán megbeszélésre hívta a megye önkormányzati vezetőit, a gyógyintézmények vezetőit és a térség országgyűlési képviselőit, a találkozón egyeztettek a magyar egészségügy megmentését célzó Semmelweis-tervről.

Kapcsolódó elemek