"A magánkasszák tagjai nem okoznak zavart"
Költségvetési szempontból semmilyen zavart nem okoz, hogy százkétezren maradnak a magánnyugdíjrendszerben, hiszen a kormány konzervatív módon számolt ezzel a lehetőséggel - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
Dátum: 2011-02-05 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:21.121074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap szombati számában megjelent interjúban azt mondta: az idei költségvetés az állami nyugdíjrendszerbe történő átlépésekből csak 530 milliárd forint nyugdíjakat és nyugdíjjellegű kiadásokat finanszírozó bevétellel számolt. A magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe átlépők vagyona ennek várhatóan a többszöröse, így az említett 530 milliárd forint feletti rész az államadósság csökkentésére fordítható.
A gazdasági szaktárca képviselője kifejtette: a költségvetés egyik legfőbb sarokpontja, hogy a hiány a nemzetgazdaság kibocsátásának három százaléka alatt maradjon.
"Mindemellett akkor tudunk kikerülni az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, ha hosszabb távon garantálni tudjuk az alacsony hiányt, a fenntartható költségvetési gazdálkodást" - mondta.