"Ne csak kitörési pont, hanem valódi sikerágazat legyen"
Európa és Magyarország számára is az innováció jelenti a reményt, a válságból való kilábalást - mondta a Magyar Nemzet Online-nak adott interjújában Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. A kormányzat az innováció területén fölszámolta a korábbi intézményrendszert, ami egyértelműen a visszaélések melegágya volt - mutatott rá a politikus.
Dátum: 2011-02-06 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:24.980522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A napokban azt mondta Brüsszelben, hogy az innováció és a versenyképesség a gazdaság növekedésének motorja. A költségvetési stabilitás megtartása és a válságkezelés mellett az európai versenyképesség növelésére is szükség van?
- A Versenyképességi Tanács elnökeként három európai parlamenti bizottságnál volt meghallgatásom az elmúlt héten Brüsszelben. Nagyon egyértelmű összhang alakult ki abban, hogy az európai országokban egyszerre van szükség az államháztartás stabilizálására és a versenyképesség növelése érdekében tett lépésekre. A meghallgatásoknak hasonlóképpen fontos üzenete volt, hogy Európában most nincs lehetőség a növekedés óriási stimuláló csomagokkal való beindítására. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy tehetetlenek lennénk. Ellenkezőleg: a vállalkozások versenyképességének erősítése érdekében mindent meg kell tennünk azért, hogy megszabaduljanak a rájuk rakódó felesleges szabályozási terhektől.
Amint a bizottsági meghallgatások során is többször hangsúlyoztam, európai szinten a Versenyképességi Tanácsban az a feladatunk, hogy a szabályozás oldaláról egyszerűbbé, és így olcsóbbá tegyük a vállalatok számára az üzleti tevékenységeket. Nagyon sok javaslat fekszik a tanács asztalán ebben a témában, többek között ilyen az európai zártkörű részvénytársaság létrehozása vagy az európai szabadalom kérdése. Ma Amerikában egy szabadalom bejegyeztetésének költsége átlagosan kétezer euró, míg Európában, ha egy vállalat az unió tíz országában szeretné bejegyeztetni a szabadalmát, akkor ez összesen 18 ezer euróba kerül. Ha sikerül elfogadtatni az egységes európai szabadalmi keretet, akkor ez az összeg hatezer euróra csökkenthető, ami számítások szerint évente 700-800 millió eurós megtakarítást jelenthet az európai vállalkozásoknál. Ilyen lépésekre gondoltam tehát, amikor a bizottsági meghallgatások során arról beszéltem, hogy tegyük olcsóbbá az üzletet a vállalkozások számára.
A másik ág, ahol a növekedést elő lehetne segíteni, az maga az innováció. Globális szinten Európa itt egyre inkább hátrányba került mindenekelőtt abban, hogy a kutatási eredmények csak nagyon lassan kerülnek át az üzleti életbe. Nagyon hosszú az út, amíg egy új felfedezésből vállalkozás és új termék lesz. Európa kiváló kutatási kapacitásokkal rendelkezik, de az előbb említett utat az amerikai és a japán, sőt a ma már a brazíliai és kínai kutatóhelyek és vállalkozások sokkal gyorsabban és sikeresebben futják be, mint európai vetélytársaik. Noha világossá kell tennünk: Európa és Magyarország számára is az innováció jelenti a reményt, a válságból való kilábalást.
- Milyen munkamegosztás szerint működik majd az új innovációs intézményrendszer?
- Amikor a kormány elkezdte a működését, azzal szembesült, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció terén rossz és átláthatatlan az intézményi struktúra, rossz és átláthatatlan a finanszírozási rendszer. Az intézményrendszer alapvető hibája az volt, hogy mindent "egy helyen" végeztek, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban (NKTH). Ám nyilvánvaló: nem lehet úgy hatékonyan és átláthatóan működni, hogy egy intézmény végzi a stratégia megalkotását, a pályázatok megtervezését, a pályázatok kiírását, a pályáztatás lebonyolítását, majd azok ellenőrzését és kifizetését. A felelősségi körök és feladatok ilyen mértékű keveredése egyértelműen a visszaélések melegágya. Új rendszerre volt tehát szükség. 2010 decemberében a kormány létrehozta - négy miniszter (KIM, NGM, Nefmi, NFM) és a tudományos akadémia elnökének részvételével - a Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanácsot, amely a kutatás-fejlesztési politika legfelső stratégiai döntéshozó testülete.
2011. január elsejével pedig megszűnt az NKTH, a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt Nemzeti Innovációs Hivatallá alakult át. Az új intézmény alapvető feladata az innováció és a kutatás-fejlesztés menedzselése, az innovációs trendek vizsgálata, a vállalkozások és a kutatás összekapcsolását segítő ügynökségi tevékenység végzése belföldön és külföldön, valamint uniós projektek Magyarországra hozása, innovációhoz kapcsolódó befektetők vonzása. A konkrét kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatok kezelését, lebonyolítását pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végzi. Ezzel világos és egyértelmű felelősségi viszonyok jöttek létre, amivel nem csupán jelentős megtakarításokat lehet elérni, de megakadályozzák a visszaéléséket és a korrupciót is.
- Az Európa 2020 stratégia keretében Magyarország azt vállalta, hogy a GDP jelenlegi 1 százalékáról 1,8 százalékra emeli a K+F ráfordítások arányát. Milyen eszközökkel kívánják ezt elérni? Hogyan kívánják a vállalkozásokat rávenni, hogy gazdasági érdekük miatt kutatás-fejlesztésbe fektessenek?
- A jelenleg használt számsor azt mutatja, hogy egy ország a GDP arányában mennyit fordít kutatás-fejlesztésre, viszont nem tükrözi a források felhasználásának módját, sikerét. Az Európai Unió már régóta 3 százalékot céloz meg, ám eltekintve néhány kivételtől, mint Finnország vagy Németország, a tagállamok többsége még nagyon messze van ettől a célszámtól. Ám a GDP-arányos ráfordítás mellett legalább ilyen fontos, hogy az milyen arányban oszlik meg az állam és a vállalkozások között. Magyarországon éppen az a probléma, hogy az állami szektor kétharmaddal, míg a vállalkozói csak egyharmad arányban járul hozzá a K+F ráfordításokhoz. Ennél is fontosabb kérdés, hogy miként hasznosulnak ezek a ráfordítások, melyek a gazdaságban mérhető eredmények. Éppen ezért az Európai Unióban azon gondolkoznak, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció mérésére a ráfordítás helyett talán pontosabbak lehetnek az eredményeket is figyelembe vevő mutatók. Például az új, innovatív és gyorsan növekvő vállalkozások, az úgynevezett gazellák aránya egy ország gazdaságában.
Ahhoz, hogy itthon az 1,8 százalékos GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítást elérjük, gyökeresen át kell alakítani a finanszírozási rendszert. Három lépcsőben gondolkodunk. Egyrészt szükséges a jelenlegi innovációs járulék szabályozásának a finomítása, mindenekelőtt a kutatás-fejlesztési tevékenység pontosítása, mert a nem kellően pontos szabályozás jelentős visszaélésekre ad lehetőséget, könnyen kijátszható, ami összességében a kutatás-fejlesztésre fordítható forrásokat csökkenti. Másrészt szükséges a kutatás-fejlesztés és innováció finanszírozási rendszerének az újragondolása is, mert a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy az innováció finanszírozásában az adóoldali segítség sokkal hatékonyabb, mint a pályázati szisztéma. Harmadrészt fel kell tárni azokat az alternatív finanszírozási módokat, amelyek további források bevonását teszik lehetővé. Ilyen például a kockázati tőke szerepének növelése vagy az a jelenleg az uniónál a Versenyképességi Tanács asztalán fekvő javaslat, amely szerint a kereskedelem előtti közbeszerzéseknél - versenypályáztatás formájában - az innovatív kis- és középvállalkozások számára egy meghatározott arányú összeget javasol elkülöníteni.
- Az Új Széchenyi Terv kapcsán a 2011-13-as időszakban mennyi pályázati forrás áll majd rendelkezésre a K+F+I támogatására?
- Az Új Széchenyit Terv innovációs programjának és a nemrég megjelent pályázati konstrukcióinak eredményeként már az idén 79 milliárd forintnyi támogatás áramlik a rendszerbe. A pályázatokat a vállalkozások méreteihez igazítottuk, de van olyan pályázat is, ami a vállalatok innovációra alapozott együttműködését segíti. A kutatás-fejlesztési intézményi szerkezet nemrég végrehajtott átalakításától, a finanszírozási rendszer idén végmenő átalakításától, valamint az Új Széchenyi Terv pályázataitól azt várjuk, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció ne csupán a magyar gazdaság egyik lehetséges kitörési pontja, hanem valódi sikerágazata legyen.