Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét villamos járhat Pécsett

Ismét lehet Pécsett villamos. A baranyai megyeszékhely a jármű újraindításának megvalósíthatósági tanulmányára 750 millió forintot nyert. A terveket 2012 nyaráig kell elkészíteni.


Dátum: 2011-02-06 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:27.098288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pécsett már csak egy 20 méteres sínpár emlékeztet arra, hogy a hatvanas években merre járt a villamos. Esetleges újraindításának megvalósíthatósági tanulmányára 750 millió forintot nyert a város, a terveket 2012 nyaráig kell elkészíteni. Pécsett jelenleg kizárólag autóbuszt használnak a tömegközlekedésben.

Ez a rendszer nagymértékben nem fejleszthető. Lehet ezt intenzívebbé tenni, sűríteni a járatokat, de pusztán a mai adottságok mellett a tömegközlekedést busz alapon ellátni a városban hosszú távon nem lehet. Kell egy olyan új perspektíva, amely megteremti ennek az alapját - jelentette ki Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere.

A város fekvése kijelöli a tömegközlekedés korlátait, a Mecsek hegyi útjain a kötött pályás közlekedés kizárt. A keleti, nyugati és déli irányban található új városrészek viszont sík területen fekszenek, ahol elvileg járhatna villamos.

Pécs teljes tömegközlekedésének átalakítása mai áron 100 milliárd forintba kerülne. Az önrész 15 milliárd lenne, ha sikerülne uniós támogatást nyerni a fejlesztésre.

Kapcsolódó elemek