Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatást nyert Siófok a víztornya felújításához

Siófok 300 millió forintos uniós támogatást nyert a város víztornyának felújítására, a beruházás a tervek szerint a nyári szezonra elkészül - tájékoztatott Balázs Árpád (Fidesz-KDNP), Siófok polgármestere.


Dátum: 2011-02-06 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:28.487173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester elmondta, Siófok korábbi pályázatát tavaly év elején elutasították, ez ellen fellebbezett, majd újabb pályázatot nyújtott be a város. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség most arról tájékoztatta a várost, hogy a Dél-Dunántúli Operatív Program révén ezúttal sikerült az összköltség 71 százalékát kitevő, 300 millió forintos támogatást nyernie az időközben önerőből megkezdett beruházáshoz.

A város főterének közepén álló víztorony csaknem százéves, helyi védettséget élvező ipartörténeti emlék. Műemlékké nyilvánítását Siófok kezdeményezte, addig is védetté téve az építményt. A víztorony glóbuszában a felújítás során két szintet alakítanak ki egy kávézóval, valamint egy forgó kilátóval, ahová panorámalifttel lehet majd feljutni. A helyi Tourinform-iroda az építkezések befejeztével ismét a víztorony lábánál nyithatja meg kapuit. A felújítás 420 millió forintba kerül.

Kapcsolódó elemek