Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megrepedt üvegketrec


Dátum: 2011-02-07 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:30.818145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pilhál György: A múlt hét szívmelengető híre: egy kormányhatározat szerint nem építik meg az elképesztően ronda üvegkockákat a Szépművészeti Múzeum oldalfalánál. A bornírt ötlet három esztendeje született, ekkor hirdették ki a győztes tervet, fütyülve a széles körű szakmai tiltakozásra. Az azóta elzavart Hiller-féle kulturális vezetés a degenerált időkerék és a borzalmas vaskefe után valószínűleg harmonikus folytatásnak, bevált polgárpukkasztásnak szánta a kétségbeejtő üvegketreceket a Hősök terén. A kifinomult ízlés ferde formálói újabb kortárs építészeti jelet akartak hagyni a városon, fityiszt mutatva a nemzeti hagyományoknak.

(...)

Tartok tőle, a kortárs építészet félresikerült hírességei hamarosan gyarapítani fogják a rettegők kórusát, ahol egy ideje már ott skáláznak a cenzúrasújtott újságírók, az antiszemiták által kikezdett filozófusok, a korrupcióval gyanúsított szocliberális hazafiak, s maga a kottakészítő-hangversenymester: Gyurcsány Ferenc. Lesz itt macskazene.

Kapcsolódó elemek