Keszthely: 300 millió a Balaton-part fejlesztésére
Közel 300 millió forintos támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Balaton-part fejlesztésére benyújtott pályázatával, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá a város és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség - közölte hétfőn sajtótájékoztatón a település polgármestere.
Dátum: 2011-02-07 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:32.885335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ruzsics Ferenc elmondta: a Balaton-part megújításának munkálatai várhatóan szeptemberben indulnak, s a jövő év májusára fejeződnek be. Keszthely új alközpontja lesz ez a terület, de az átépítések megkezdése előtt megújul a valódi központ, a Fő tér is.
Kifejtette, a Balaton-parton lévő zenepavilon alatt szociális blokk épül, a Hullám szálló előtt lévő területen pedig az eddig szintén hiányzó nézőteret alakítják ki. Díszburkolattal látják el a most még kavicsos sétányt, ahol rendezvényekhez szükséges víz-, szennyvíz- és áramcsatlakozási pontokat létesítenek.
A Balaton-parti terület különlegessége lesz a "szenior játszótér", ami elsősorban az idősebbek mozgásigényét elégíti ki.
Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként elmondta: a közel 350 millió forintos tóparti beruházáshoz több mint 80 százalékos támogatást nyert a város. Hozzátette: a fejlesztések révén a Balaton-part legszebb tere méltó lesz a tó "fővárosának" rangjához.