"A hatalomkoncentrációt nem szabad megengedni"
A kormány nem csökkenteni, hanem bővíteni szeretné az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács jogkörét - mondta a Magyar Hírlapnak Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Dátum: 2011-02-07 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:33.915136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kereszténydemokrata politikus elárulta: az új alkotmány tervezetében már nem szerepel a sokat kritizált passzus, amely csak két egymás utáni parlamenti ciklus kétharmadával engedte volna meg az alaptörvény jövőbeni módosítását.
Az új alkotmánnyal megváltozna a képviselők jogállásáról szóló törvény is: a következő ciklustól nem lehetne ugyanaz a politikus parlamenti képviselő és polgármester, netán megyegyűlési elnök. A hatalomkoncentrációt nem szabad megengedni - érvelt Rétvári Bence.
További részletek a Magyar Hírlap hétfői számában.