Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A konzultáció több lehetőséget ad, mint egy népszavazás

Nagyjából marad az új alkotmány elfogadásának korábban beharangozott ütemterve, de a kormánykoalíció pártjainak e hét szerdától péntekig tartó három napos frakcióülésén még sok minden véglegessé válik - nyilatkozta Gulyás Gergely, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának fideszes alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel. A képviselő szerint az új alaptörvényről most is zajló nemzeti konzultáció más, és tartalmát tekintve több is, mintha népszavazást tartanának az alkotmányról. A mostani vita szerinte érdemben ad beleszólási lehetőséget a tartalomba, a szavazáson pedig csak egy elkészült dokumentumról lehetne véleményt nyilvánítani.


Dátum: 2011-02-07 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:34.622534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely a DunaTV Hattól nyolcig című műsorában

Sok síkon és fórumon zajlik a nemzeti konzultáció

Interneten, levélben, és számtalan más fórumon át zajlik majd az új alkotmányról folyó nemzeti konzultáció - mondta Gulyás Gergely. Mindenki vitákat szervez, tehát nem csak közmeghallgatásokat tartanak önkormányzatok, de vitákat szervez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is valamennyi párt részvételével, az Országgyűlésben is folynak az eseti bizottság nyílt napjain a közmeghallgatások. Számtalan lehetőség van, hogy mindenki elmondja a saját véleményét - érvelt a fideszes politikus.

Több, mint a népszavazás lenne

Kijelentette: tévedésnek tartja azokat a vélekedéseket, hogy ezek a konzultációk a népszavazást helyettesítenék, hiszen ez a vita másra ad lehetőséget. "A népszavazás az csak arra adna lehetőséget, hogy a már kész tervezetre valaki igent vagy nemet mondjon. A mostani lehetőség érdemben ad módot arra, hogy a különféle érdekcsoportok beleszóljanak a saját szempontjukból fontos területeken az alkotmány előkészületének menetébe".

Gulyás Gergely megemlítette: a parlamenti közmeghallgatáson is elhangzottak már meghallgatásra érdemes javaslatok például a kultúrával kapcsolatosan, de ilyennek tekinthető a szakszervezetek véleménye is saját státuszuk alkotmányban történő deklarálásával kapcsolatban.

A mostani koncepció csak az új alkotmány kereteit jelöli ki, a fő irányokat, ezért tehát súlyán kell kezelni. A mostani vita kapcsán is bizonyára megfogalmazódnak majd olyan javaslatok, amelyek az új alkotmányban is visszaköszönnek majd - mondta Gulyás Gergely.

Fontos az egyházak véleménye

Fontosnak tartják meghallgatni az egyházak véleményét is - tette hozzá a fideszes képviselő. Mert bár az állam és az egyház egymástól elválasztva működik - ezt az új alaptörvénynek is tartalmaznia kell -, de ez nincs ellentétben azzal, hogy az egyházak is beleszólhassanak a Magyarországon fontos értéktartalmakba.

Nyilvánvaló, hogy holnap, amikor az alkotmányt előkészítő eseti bizottság egyházak és karitatív szervezetek képviselőivel tárgyal majd, elmondhatják, mi az, amit fontosnak tartanak megjeleníteni az új alkotmányban - hangoztatta Gulyás, megjegyezve, hogy volt már egy korábbi szakasza is az alkotmányozásnak, amikor is valamennyi történelmi egyház véleményt mondott, de ez még a koncepció elkészülte előtt volt; most a koncepcióról magáról is szeretnék megismerni az egyházak véleményét.

Nem lényeges az elnevezés

Valószínűleg alkotmányozó Országgyűlésnek hívják majd azt az ülésszakot, aminek a keretében elfogadják az új alkotmányt - mondta kérdésre válaszolva a fideszes politikus, megjegyezve: az elnevezésnek "olyan nagy jelentősége nincs", inkább szimbolikus lehetősége lehet. Magyarországon világos szabályai vannak egy alkotmány elfogadásának, az Országgyűlés az erre jogosult testület - hangzott az interjúban.

A lengyel alkotmány jó példa lehet

A rendszerváltozást követően a közép-európai országok végrehajtották az új alkotmány megalkotásának feladatát, Magyarország maradt még el ezzel - hangzott a beszélgetésben. S hogy mikor jó egy alkotmány? Ha a társadalom elfogadja, és egy működő államszervezetet hoz létre, akkor jó - fejtette ki kérdésre reagálva Gulyás Gergely.

Miután a magyar államszervezet működőképes volt az elmúlt két évtizedben, ezért olyan nagyon komoly változtatásokra ezen a területen nincs szükség. Demokrácia, jogállam, abszolút megőrzendő érték, viszont le lehet vonni az elmúlt húsz év tapasztalatait. Szerintem az 1996-os lengyel alkotmány egy jó példa - mondta a képviselő.

Idillikus állapot lenne, ha Magyarország polgárainak többsége sajátjának érezné az új alaptörvényt - akár már az elfogadáskor, akár a későbbiekben - tette hozzá Gulyás Gergely, aki szerint ha egy két-évtized múlva az alkotmány hatályban marad, "már nem vizsgázott rosszul".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 558, 'source_type': 'media', 'source_id': 6492, 'target_type': 'article', 'target_id': 104557, 'relation_type': 'describes'}