Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Révész: Az igazságosság oldalára kell állni

Sok olyan esetről tudunk, ahol a rendőri tanúvallomások nem állták meg a helyüket - jelentette ki Révész Máriusz a 2006-os őszi rendőri intézkedésekről szólva az Atv Reggeli Jam című műsorában hétfőn. A kőbányai országgyűlési képviselő emellett beszélt a kerületben bevezetett nagycsaládos kártyáról, valamint egy pincerendszerben megtartott bicikliversenyről is.


Dátum: 2011-02-07 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:36.466989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Révész Máriusz az ATV Reggeli jam című műsorában

Meg kell becsülni a családokat

A kerületben a Kőbányai Nagycsaládosok Egyesülete kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy vezessünk be egy nagycsaládos kártyát, ami különböző kedvezményekre jogosítja fel a használókat - ismertette a kerületi kedvezményes kártyát Révész Máriusz. A politikus hangsúlyozta, hogy a Kőbányán teljes konszenzussal valósulhatott meg ez az elképzelés, minden párt támogatta a kártya bevezetését, valamint a családok körében is pozitív a fogadtatás. A nagycsaládos kártya kulturális rendezvényekre, tanfolyamokra, sportegyesületi tagságra adhat jelentős kedvezményt az arra jogosultaknak.

Révész Máriusz úgy véli, érdemes lenne ezt országos szinten is megvalósítani, éppen ezért azt szorgalmazza, hogy az Országgyűlés fogadja el a nagycsaládos kártyát. A képviselő elképzelhetőnek tartja egy európai uniós nagycsaládos kártya lehetőségének felvetését is. Egész Európa demográfiai problémákkal küzd, meg kell becsülni azokat a családokat, akik három, négy vagy akár több gyermeket is vállalnak - tette hozzá.

A semmisségi törvényről

A fideszes politikus beszélt a semmisségi törvényről is. Mint ismert, a törvényjavaslat szerint, ha a 2006-os őszi események után valakit kizárólag a rendőri vallomások alapján ítéltek el, akkor azt az ítéletet semmissé lehetne nyilvánítani. A képviselő ezzel kapcsolatban kijelentette: sok olyan esetről tudunk, ahol a rendőri tanúvallomások nem állták meg a helyüket. Nagyon sok tüntető, akit elítéltek, kérte, hogy szerezzék be a térfigyelő kamerák felvételeit, érdekes módon azonban hiányoznak annak a napnak a felvételei - jegyezte meg. A politikus emlékeztetett a 2006-os rendőri intézkedések visszásságaira, és leszögezte: amikor a jog és az igazságosság ütközik, az igazságosság oldalára kell állni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3188, 'source_type': 'media', 'source_id': 6493, 'target_type': 'article', 'target_id': 104562, 'relation_type': 'describes'}