Informatikai fejlesztés a kaposvári iskolákban
Kaposvár 23 oktatási intézményének számítógépparkja bővül a "Közoktatás informatikai fejlesztése" című pályázaton elnyert 271 millió forintból - közölte Szita Károly, a város fideszes polgármestere.
Dátum: 2011-02-07 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:42.123731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint az európai uniós forrással támogatott program keretében az önkormányzat a közeljövőben 407 asztali számítógépet és monitort, 171 interaktív táblát, 171 notebookot és ugyanennyi projektort ad át az általa fenntartott oktatási intézményeknek.
A polgármester az informatikai fejlesztésről kiadott közleményében kiemelte: a modern oktatásban elengedhetetlenül szükséges az informatikai készségek elsajátítása, mert ma már csak az tud biztonsággal munkát vállalni, aki birtokában van ezen ismereteknek.
Hozzátette, hogy a város az említett eszközök mellett olyan speciális berendezéseket is vásárol, amelyek megkönnyítik a nagyothalló, a siket, a gyengénlátó, a vak, illetve a mozgássérült diákok tanulását, megadva ezzel számukra is a lehetőséget arra, hogy megismerkedhessenek a számítógépek használatával.