Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Médiatörvény: véget ért az egyeztetés első köre

Szövegszerű törvénymódosító javaslatokról tárgyaltak egymással a kormány és az Európai Bizottság szakértői - jelentette be Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón a médiatörvény ügyében kezdett egyeztetés részleteit ismertetve.


Dátum: 2011-02-07 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:43.520824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: mindkét fél szakértői szövegszerű javaslatokat tettek azzal a három észrevétellel kapcsolatban, amelyeket az Európai Bizottság a médiatörvényről korábban levélben megfogalmazott. Hozzáfűzte, hogy a hatfős magyar delegáció a bizottság észrevételeit "hazahozza", a kormány azokra csütörtökön válaszol, a tárgyalás így tovább folytatódik.

Az államtitkár az egyeztetést minden részletre kiterjedőnek és rendkívül konstruktívnak értékelte, majd újból megerősítette: ha szükséges, változatnak a médiatörvényen. Az MTI kérdésére Kovács Zoltán közölte: a magyar delegáció minisztériumi jogászokból és médiaszakértőből állt, a médiahatóság képviselői nem voltak a tagjai.

Az államtitkár szavai egybecsengenek azzal, hogy Jonathan Todd, Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztos szóvivője a hétfői tárgyalásokról szólva kifejtette: még a héten tervezetet készítenek és juttatnak el Brüsszelbe a magyar hatóságok a médiatörvény esetleges módosítási lehetőségeiről. Hozzátette, az uniós testület ezt tanulmányozza, és szükség esetén további egyeztetéseket kér.

A hétfői szakértői konzultációt a magyar kormány javasolta, azt követően, hogy elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a testület aggályaira, amelyek a regisztrációs szabályok és a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének kiterjesztését, illetve a médiatörvény területi hatályát kifogásolták.

Kapcsolódó elemek